Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

A megyei bíróság az első fokú bíróság ítéletével ellentétben a jogos védelmet azért nem látta megállapíthatónak, mert a két terhelt a jogos védelem határát túllépte. Álláspontja szerint a magánvádló támadásának elhárításához csak a két dulakodó férfi egymástól való elválasztására volt szükség. A II. r. és a III. r. terhelt azonban ehelyett — az elhárítás szükséges mértékét túllépve — a magánvádlót hajánál, illetve ruhájánál fogva rángatta. A másodfokú bíróság e körben az „elválasztás" büntetlenséget biztosító alkalmas módját nyilván a tárgyilagos, mindkét civakodóval szembeni fellépésre kívánta korlátozni. E korlátozásnak azonban törvényes alapja nincs: a jogos védelem túllépése akkor állapítható meg, ha a támadás elhárítása érdekében aránytalan sérelmet okoznak a támadónak. Ez pedig az elbírált ügyben fel sem merülhet. Ilyen körülmények között pedig ítéletének idevonatkozó okfejtése téves. A tényállásból kitűnően, amikor a II. r. és a III. r. terhelt a zajra a szomszéd szobába belépett, azt látta, hogy a magánvádló a szívbetegségben és magas vérnyomásban szenvedő, I. r. terhelttel dulakodik. Ebből a helyzetből — a közöttük megromlott viszonyt is figyelembe véve — alappal következtettek arra, hogy a magánvádló a dulakodást kezdeményező, a támadó fél. A II. r. és a III. r. terhelt ezt a támadást kívánta elhárítani. A magánvádló indulatos és erőszakos fellépése pedig az elhárítás alkalmazott módját szükségessé tette. Ilyen körülmények között tehát a két terhelt a dulakodás megszüntetése érdekében kifejtett tevékenységével a jogos védelem határát nem lépte túl, bár cselekményük az erőszakosság jelét is magán viselte. Ezért a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítéletének az említett két terhelt bűnösségét megállapító és őket bűnügyi költségek megfizetésére kötelező rendelkezése törvényt sért. Ehhez képest a törvénysértő ítéleteknek erre vonatkozó részét hatályon kívül helyezte, és a II. r., valamint a III. r. terheltet a könnyű testi sértés miatt ellenük emelt vád alól — a Btk. 25. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel, a Btk. 19. §-ának e) pontjában meghatározott büntethetőséget kizáró okból — a Be. 226. §-a (1) bekezdésének c) pontja [214. § (3) bek. c) pont] alapján felmentette. (Legf. Bír. B. törv. IV. 114/1970. sz. (6512.) 5663. A személy elleni támadás elhárítása, egymagában annak kíméletlen módja miatt, nem értékelhető jogos védelem túllépéseként. Az egy házban, de külön lakásban lakó vádlott és apósa, a sértett között különböző családi ügyek miatt már régóta haragos viszony áll fenn. Az udvaron söprögető vádlott a sértettre rászólt, mert az ittasan tért haza. A sértett ezért szidalmazta őt, majd bement a lakásába, ahonnan egy konyhakéssel tért vissza, s azzal közelítette meg a vádlottat. Amikor attól körülbelül egy lépésnyi távolságra volt, a vádlott elkapta a sértett kést tartó bal kezét a csukló táján, s azt a válla irányába meghajlította. Ennek következtében a kés a sértett kezéből kiesett, bal karja pedig singcsont-törést szenvedett, mely két hónap alatt gyógyult. Az első fokú bíróság a fenti tényállás alapján a vádlottat súlyos testi sértés miatt négyhónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. 79