Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 5. kötet, 1970. január - 1973. december (Budapest, 1975)

A végzés indokolása szerint a sértett 1971. február 1. napján előterjesztett indítványában csupán a 15 márka kárának megtérítését kérte; az 1971. február 11. napján tanúként történt kihallgatása alkalmával pedig a hozzá intézett kérdésre megindokolta, hogy miért — éspedig önszántából — nem tett feljelentést a terheltek ellen. E nyilatkozatok magánindítványnak nem tekinthetők, az 1971. március 22-én előterjesztett magánindítvány pedig elkésett. Az eljárás megszüntetése miatt emelt törvényességi óvás alapos. A nyomozati iratokból megállapítható, hogy erőszakos nemi közösülés kísérlete, valamint szexuális cselekményre kényszerítés és kihasználás kísérlete miatt hivatalból indult meg az eljárás a terheltek ellen. A Német Demokratikus Köztársaság törvényei (Btk. 2. és 21. §) szerint ugyanis az erőszakos nemi közösülés kísérlete hivatalból üldözendő bűncselekmény, a büntethetőségnek a magánindítvány nem előfeltétele. Amikor az NDK hatóságai úgy döntöttek, hogy az 1958. évi 20. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett jogsegély-szerződés 66. cikke alapján az eljárás lefolytatása céljából az ügyet a magyar hatóságoknak küldik meg — egyben a magánindítványt is beszerezték a sértettől 1971. március 22-én. A sértett egészen addig, amíg a német hatóság előtt a magánindítványt előterjesztette, abban a tudatban volt, hogy az eljárás a terheltek ellen hivatalból folyik olyan bűncselekmény miatt, amelynek üldözhetőségéhez a német törvények szerint magánindítvány nem szükséges. Nem tudott, de nem is kellett tudnia arról, hogy a német hatóságok az ügyet később a magyar hatóságokhoz teszik át, s hogy a magyar törvények értelmében a szóban forgó bűncselekmény üldözéséhez magánindítvány szükséges. Tévesen hivatkozik a másodfokú végzés a sértett 1971. február 11-i nyilatkozatára. Ennek helyes értelme ugyanis nem az, hogy a sértett abban a tudatban mellőzte a feljelentés megtételét, hogy a terheltek felelősségre vonásához magánindítvány szükséges, hanem a nyilatkozat valódi tartalma az, hogy a sértett azért nem tárta fel a történteket a német hatóságok előtt, mert félt, hogy a terheltek és esetleg azok barátai felelősségre fogják vonni. Állandósult bírói gyakorlat, hogy amikor a büntetőeljárás hivatalból üldözendő bűncselekmény miatt indult és csak a büntetőeljárás során derül ki, hogy a cselekmény nem hivatalból, hanem magánindítványra üldözendő, az eljáró hatóságnak módot kell adnia a jogosult részére ahhoz, hogy magánindítványát előterjeszthesse (BJD 3095., 4200.). A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ezt az elvet követni kell akkor is, amikor a külföldön elkövetett és a külföldi jog szerint hivatalból üldözendő bűncselekmény miatt indított eljárást nemzetközi jogsegély-szerződés alapján, az elkövetés helye szerint illetékes külföldi hatóság kívánságára, a magyar hatóságok folytatják le, s a magyar törvények szerint büntetőeljárásnak csak magánindítványra van helye. Ilyen esetben a sértettet fel kell hívni a magánindítvány előterjesztésére. Mellőzendő ez a felhívás, ha a magánindítvány előterjesztése előzőleg már megtörtént, mint a jelen esetben is. A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy a járásbíróság és a megyei bíróság végzése törvénysértő. Azokat hatályon kívül helyezte, 16