Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

utánament, és hajánál fogva húzta végig az udvaron, majd ököllel az arcát ütlegelte, és miután a sértett a földön maradt, az oldalát rugdosta. P. M. elvesztette az eszméletét, és csak később tért magához. Utóbb az utcán összeesett, és a mentők beszállították a kórházba. A kórteremben S. I. alhadnagy hallgatta ki, és ennek alapján készítette el a büntető feljelentést. Az 1967. december 13-án kelt rendőri jelentés szerint a nyomozó közeg meghallgatta K. E.-t és a sértett leányát, akik azonban tagadták, hogy a bántalmazás megtörtént volna. Az 1967. december 12-én kiállított orvosi igazolás szerint P. M. sérülése: az arckoponya és mellkas tompa zúzódásai és enyhe fokú agyrázkódás volt, melynek gyógytartama 8 napon belüli. P. M. feljelentése 1968. január 10-én kelt. A városi és járási ügyészséghez 1968. január 29-én érkezett. Az erre vezetett ügyészi átirat szerint a városi és járási ügyész a vád képviseletét nem vállalta, és az iratokat áttette a járásbírósághoz, ahova azok 1968. január 31-én érkeztek meg. A járásbíróság az 1968. február 9-én tartott személyes meghallgatás alkalmával a terhelttel szemben az eljárást a Be. 179. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján — joghatályos magánindítvány hiánya folytán — büntethetőséget kizáró okból megszüntette. A végzés ellen emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. Az 1967. december 4-én kelt büntető feljelentésben a nyomozást végző S. I. alhadnagy előadta, hogy „P. M. sértett jelenleg a Il-es kórház sebészetén a 3. sz. kórteremben fekszik. A kihallgatást itt ejtettem meg, és ennek alapján készítettem el a büntető feljelentést." A jelentésből kitűnik, hogy a sértett előadta az őt ért bántalmazást, és az általa előadottak szolgáltak a feljelentés alapjául. Mindezekből pedig csak az a következtetés vonható le, hogy a sértett a vádlott megbüntetését kívánta. Így pedig a nyomozó hatóság tagja előtt tett nyilatkozatát joghatályos magánindítványnak kell tekinteni. A nyomozó hatóság tagjának az a mulasztása, hogy jelentésében nem rögzítette a sértettnek a vádlott megbüntetését kívánó nyilatkozatát, nem foszthatja meg a sértettet attól, hogy a vádlott megbüntetését igényelhesse. Egyébként, ha ebben a vonatkozásban a járásbíróságnak kétsége merült fel, minden nehézség nélkül meghallgatta volna a nyomozást végző rendőr alhadnagyot. A járásbíróság azonban a személyes meghallgatás alkalmával csak a sértett által benyújtott írásbeli feljelentést tette vizsgálat tárgyává, és csakis erre állapította meg, hogy azt a sértett a 30 napos határidőn túl terjesztette elő. Törvényt sértett tehát a járásbíróság, midőn nem állapította meg, hogy a sértettnek az 1967. december 4-én a nyomozó hatóság tagja előtt tett szóbeli nyilatkozata szabályszerű magánindítványnak tekintendő, s amikor ennek ellenére az eljárást megszüntette. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a járásbíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az iratokat további eljárásra visszaküldte a járásbírósághoz. (Legf. Bír. B. törv. III. 301/1968. sz.) (5946.) 63