Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

4689. A magánindítvány nem pótolható, ha utóbb derül ki, hogy a jogosult által jeljelentett cselekmény magánindítványra üldözendő, és a feljelentés egyébként elkésett. Az elsőfokú bíróság a vádlottat súlyos testi sértés miatt elítélte. A másodfokú bíróság a cselekményt könnyű testi sértésként értékelte, és a büntetőeljárást megszüntette, mert a magánindítvány az alább kifejtettek szerint elkésett. A Btk. 257. §-ának (7) bekezdése szerint könnyű testi sértés miatt büntetőeljárásnak csak magánindítványra van helye. A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése alapján a magánindítványt attól a naptól számított 30 napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult az elkövető kilétéről tudomást szerzett. Az adott esetben a sértett az elkövető kilétéről már az elkövetéskor, tehát 1967. november 5. napján tudomást szerzett, ennek ellenére a feljelentést csak 1968. január 15. napján tette meg. A feljelentésben súlyos testi sértést panaszolt. Az állandó bírósági gyakorlat szerint (BJD 3095., 4200.), ha a bűntett súlyosabban minősülő alakzata miatt — az alapeset tekintetében magánindítványra jogosult tudtával — hivatalból indul meg az eljárás, de utóbb az nyer megállapítást, hogy a cselekmény csak a bűntett alapesetét valósítja meg, és ezért a büntetendő eljárás csupán magánindítványra folytatható, akkor az utóbbi körülmény kiderülésekor módot kell nyújtani a jogosult részére a magánindítvány előterjesztésére. Ha pedig a jogosult a magánindítványt a minősítés változtatásáról történt értesüléstől számított 30 nap alatt előterjeszti, azt joghatályosnak kell tekinteni. Ez a gyakorlat az adott esetben nem alkalmazható. A BJD-ben közölt fenti határozatok ugyanis annak a megfontolásnak az alapján tartják lehetőnek a magánindítvány pótlólag való előterjesztését, hogy amikor az eljárás a cselekmény miatt a magánindítványra jogosult tudtával hivatalból megindult, e személy okkal tekinti tárgytalannak és így feleslegesnek az indítvány előterjesztésének a szorgalmazását, és fel sem merül benne a magánindítvány megtételének — mint az eljárás megindítása feltételének — a szükségessége. Az elbírált esetben azonban elvileg más helyzet állott elő. Az eljárás hivatalból nem indult meg, megindítására csupán a sértett által 1968. január 15-én tett feljelentés alapján került sor. Ilyen körülmények között nem lehet arra hivatkozni, hogy a sértett azért nem tartotta szükségesnek az eljárás kellő időben való szorgalmazását, mert az már tőle függetlenül megindult. Ennek pedig az az elháríthatatlan következménye, hogy a késedelemből származó hátrányos jogi következményeket viselnie kell. Ilyen jogi hátrány az, hogy a minősítésnek könnyű testi sértésre való megváltoztatása folytán a magánindítványt elkésetten előterjesztettnek kell tekinteni. Ellenkező jogi álláspont mellett — nevezetesen az elkésett magánindítvány elfogadása esetén — az a tarthatatlan helyzet állna elő, hogy a magánindítvány előterjesztésére megszabott törvényi határidőt lekéső jogosult a mulasztás következményeit mindig ki tudná küszöbölni — és a törvény rendelkezését ki tudná játszani — azzal, hogy a feljelentést 64