Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a főbüntetést 10 évi szabadságvesztésre leszállította. Az Elnökségi Tanács a másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvást alaposnak találta. 1. A Legfelsőbb Bíróság a terhelt szabadságvesztését annak eredményeként mérsékelte, hogy a bűnösségi körülményeket átértékelte. A törvényességi óvás a Legfelsőbb Bíróság idevonatkozó álláspontját túlnyomó részben alappal támadta. A bűnösség fokának és ezen belül a szándék intenzitásának megítélésénél bizonyos jelentősége van annak, hogy a terhelt a két ember megölését eshetőleges avagy egyenes szándékkal hajtotta-e végre. A Legfelsőbb Bíróság — közelebbről nem indokolt— álláspontja szerint a terhelt szándéka, amikor a tényállásban rögzített körülmények között és módon egy nagy konyhakéssel a sértetteket megszúrta, habár eshetőlegesen is, a sértettek megölésére irányult. Az Elnökségi Tanács rámutat arra, hogy a szándék fajtájának megítélésénél, mint általában, az adott esetben sem csak a cselekmény végrehajtásának módját kell figyelembe venni, hanem a cselekményt megelőző, azt kísérő, majd azt követő egyéb körülményeket is. Mindezeket az adott esetben összességükben értékelve, csakis arra vonható következtetés, hogy a terhelt nem csupán a halál lehetőségébe belenyugodva cselekedett, hanem szándéka egyenesen a sértettek életének a kioltására irányult. A terhelt már akkor, amikor elindult a sértetteket keresni, olyan kijelentést tett, hogy „el fogja őket intézni". Közvetlenül az elkövetés előtt a lakásba belépő sértettek felé azt kiáltotta, hogy „ne gyertek be, mert mindnyájatokat megöllek". Ez utóbbi kijelentése után a fenyegetését nyomban valóra is váltotta a sértettekre mért olyan késszúrásokkal, amelyek helyüknél s erejüknél fogva egyenként is alkalmasak voltak a halál előidézésére, és mindkét sértett halála rövid időn belül ténylegesen be is következett. E tényekből kitűnően a terhelt a sértettek megölését egyenes szándékkal hajtotta végre. 2. A Legfelsőbb Bíróság a munkához való rossz viszonyt a súlyosító körülmények köréből kirekesztette, mert álláspontja szerint a terheltet „a rajta kívülálló okból megromló családi helyzete gátolta abban, hogy a munkáját megfelelően végezze". Az Elnökségi Tanács ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy az olyan kimagasló tárgyi súlyú bűncselekmények esetében, mint amilyent a terhelt követett el, a jó vagy rossz munkavégzésnek a büntetés kiszabására gyakorolt hatása elenyésző. Az adott esetben azonban egyrészt nincs adat arra, hogy egyedül a terhelt felesége rontotta volna meg a családi életet, sem arra, hogy a terhelt fegyelmezetlen családi helyzete lett volna az oka, másrészt viszont az irányadó tényállásban rögzített tény az, hogy a terhelt már jóval a családi élete megromlása előtt hanyagul látta el munkáját a különböző munkahelyeken. Ezért a terhelt hosszú időn keresztül tanúsított rossz munkavégzését súlyosító körülményként indokolt értékelni. 3. Az elsőfokon eljárt bíróság súlyosítóként vette figyelembe, hogy a terhelt durva, erőszakos cselekményei elkövetéséhez fiatalkorú gyerme10* 147