Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)
gyógykezelés alatt álló személy olyan újabb cselekményt követ el, amely miatt — büntethetőségi akadály hiányában — egy évnél súlyosabb szabadságvesztés kiszabása lenne indokolt, akkor a Btk. 21. §-ának (1) bekezdésében meghatározott büntethetőséget kizáró okra alapított felmentő ítéletben — a kényszergyógykezelés ismételt elrendelése nélkül — arról is rendelkezés történjék, hogy a már korábban elrendelt kényszergyógykezelés végrehajtását csak az erre a célra kijelölt egészségügyi intézetben lehet folytatni. Ebben az esetben az ügynek évenkénti megvizsgálása szempontjából a Be. 287. §-ában meghatározott határidő, ha a kényszergyógykezelt házi gondozásban volt, és az újabb cselekmény elkövetése miatt került vissza az Intézetbe: az ebbe való befogadása napjától, ha pedig az újabb cselekmény elkövetése és elbírálása idején az Intézetben volt ápolás alatt, akkor az újabb ítélet jogerőre emelkedésének napjától számítandó. A kényszergyógykezelés alatt álló személy által elkövetett újabb cselekmény miatt indított büntető ügyet egyesíteni kell azzal az üggyel, amelyben a kényszergyógykezelését elrendelték, és a továbbiakban a Be. 287. §-ában szabályozott különleges eljárásra — a Be. 287. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel — a magasabb hatáskörű bíróság, illetve ha azonos hatáskörű bíróságok jártak el, akkor az utóbbi ügyben eljárt bíróság illetékes. 4761. Ha a bíróság a kényszergyógykezelést elrendelő határozatában azt állapítja meg, hogy a házi gondozásban történő végrehajtás is lehetséges, a feltételek vizsgálata és a kényszergyógykezelés házi gondozásban való végrehajtásának engedélyezése az intézet vezető főorvosának a hatáskörébe tartozik. Az elsőfokon eljárt bíróság a vádlottat a Btk. 127. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző izgatás miatt ellene emelt vád alól büntethetőséget kizáró okból a Be. 226. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján felmentette; egyben elrendelte zárt intézeti kényszergyógykezelését azzal, hogy azt az Országos Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell foganatosítani. A tényállás szerint a vádlott egy külföldi állam magyarországi képviseletéhez a Magyar Népköztársaság elleni gyűlölet keltésére alkalmas beadványt intézett. Az elmeorvos-szakértői vélemény szerint a vádlott hasadásos elmezavarban (schisophrenia paranoides) szenved. Betegsége évekkel ezelőtt, pontosan meg nem állapítható időpontban, lappangva alakult ki. Személyiségét viszonylag jól megőrizte, szociális beilleszkedését betegsége jelentősen nem zavarta. A vádlott cselekménye elkövetésekor is elmebeteg volt, és cselekményét elmekórtani tüneteinek hatására követte el; ily módon teljesen képtelen volt arra, hogy cselekménye társadalomra veszélyes következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. Betegsége miatt fennáll annak veszélye, hogy olyan cselekményt követ el, amely egyébként megvalósítja valamely bűntett törvényi tényállását. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott, valamint a házastársa a kényszerig