Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1968. január - 1969. december (Budapest, 1970)

A javító-nevelő munkára ítélt 1968. július 29-én és 30-án munkavégzési kötelezettségének nem tett eleget. Az elsőfokú bíróság határozatával a javító-nevelő munkának 1968. július 29-ig le nem töltött részét az ügyészi indítványnak megfelelően 2 hónapi és 16 napi szabadságvesztésre változtatta át. A járásbíróság bizonyítás eredményeképpen állapította meg, hogy az elítélt 1968. július 29-én élettársát elkísérte a körzeti orvoshoz, július 30-án pedig szakrendelésre. Mindkét alkalommal az élettársa ragaszkodott ahhoz, hogy őt az elítélt elkísérje. Az elítélt előzőleg is kért engedélyt távolmaradásra, illetve utólag is kérte a kérdéses napokra munkamulasztásának igazolását. A mulasztásokat azonban a vállalat igazolatlannak tekintette. A járásbíróság határozata ellen benyújtott fellebbezést a megyei bíróság alaposnak találta. A Btk. 44. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint abban az esetben van helye a javító-nevelő munka szabadságvesztésre való átváltoztatásának, ha az elítélt munkakötelezettségének alapos ok nélkül nem tesz eleget, vagy a munkafegyelmet súlyosan sértő magatartást tanúsít. Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy mivel objektíve nem volt szükséges, hogy az elítélt élettársát orvoshoz, majd a szakrendelésre kísérje — így munkakötelezettségének alapos ok nélkül nem tett eleget, s ezért változtatta át a még hátralevő részt a Btk. 44. §-a alapján szabadságvesztésre. A megyei bíróság nem tette magáévá a járásbíróság álláspontját. Az elítélttel 1964 júniusa óta együttélő élettársa — a járásbíróság által felvett bizonyítás anyaga szerint — hosszabb időn keresztül betegeskedett. Rákos megbetegedés gyanúja merült fel, de szégyellt, illetve egyedül nem akart orvoshoz menni élettársa többszöri kérésére sem. Ilyen előzmények után 1968. július 29-én kísérte el az elítélt élettársát a körzeti orvoshoz, másnap pedig a szakrendelésre. Ilyen körülmények között nem róható fel az elítéltnek az, hogy élettársát először a körzeti orvoshoz, majd az utasításnak megfelelően a k.-i szakrendelésre elkísérte, sőt az adott helyzetben ez erkölcsi kötelessége is volt. Nem tehette ki ugyanis élettársát annak, hogy magatartása miatt esetleg késedelmesen kerüljön sor a gyógykezelésre. Ezek szerint alapos oka volt annak, hogy az elítélt a kérdéses napokon nem jelent meg a munkahelyén, és így mulasztását a javító-nevelő munkaátváltoztatására alapul szolgáló körülményként nem lehet figyelembe venni. Minthogy a kifejtettek szerint a javító-nevelő munka szabadságvesztésre való átváltoztatásának a Btk. 44. §-ában írt feltételei nincsenek meg, ezért a megyei bíróság az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett az erre vonatkozó ügyészi indítványt elutasította. (Kecskeméti Megyei Bíróság Bf. II. 63/1969. sz.) (6190.) 4732. A bíróság határoz abban a kérdésben, hogy a javító-nevelő munkára ítéltnek a munkafegyelmet sértő magatartásai (igazolatlan hiányzásai) közül melyiket tekinti oly súlyosnak, mely az átváltoztatásra vezetett. A kerületi bíróság elsőfokon jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet 103