Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

vádlott szándékolt cselekményét nem valósíthatta volna meg. De a II. r. vádlott jogsértő magatartásának elmaradásával a bűntett ugyancsak elmaradt volna. Az I. r. vádlott tevékenysége hamis közokirat elkészítésére irányult. Ezért a közokirathamisításban kétségtelenül tettesi minőségben vett részt. Az I. r. vádlott a cselekményét azonban hivatalos személyként, hivatali hatáskörével visszaélve követte el [Btk. 221. § a) pont]. A Btk. 15. §-a akként rendelkezik, hogy több elkövető esetén az a körülmény, amelynél fogva valamelyikükre súlyosabb büntető rendelkezést kell alkalmazni, más elkövetőre is kihat, ha erről a körülményről az elkövetéskor tudott. A tényállás alapján pedig nyilvánvaló, hogy a II. r. vádlott az I. r. vádlott hivatalos személyi minőségével tisztában volt. Éppen ennek tudatában igényelte az I. r. vádlott tettesi közreműködését. A Btk. 221. §-ának a) pontjában ütköző hivatalos személyként elkövetett közokirathamisítás tettese csak hivatalos személy lehet. Társtettese és részese azonban bárki. A kifejtettek folytán a vádlottak cselekménye a Btk. 13. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel 5 rb. társtettesi minőségben, a Btk. 221. §-ának a) pontjába ütköző, hivatalos személyként elkövetett közokirathamisításnak minősül. A II. r. vádlott felbújtói tevékenysége — mint részesi alakzat — a társtettesi minőségbe olvad, és súlyosítóként került értékelésre. (Kaposvári Katonai Bíróság KB. II. 141/1966. sz.) (5236.) 3575. Társtettesek, akik egymás tevékenységét kölcsönösen előmozdítva közösen okoznak kárt, — habár a bűntettnek nem valamennyi tényállási elemét valósították meg együttesen. Az elsőfokú bíróság — perorvoslattal megtámadott ítéletében — az I. r. vádlottat a társadalmi tulajdont folytatólagosan károsító lopásban, míg a II. r. vádlottat a társadalmi tulajdont folytatólagosan károsító kisebb súlyú lopásban mondotta ki bűnösnek, s ezért őket 5, illetve 2 hónapi szabadságvesztésre ítélte, és a büntetés végrehajtását mindkét vádlott vonatkozásában próbaidőre felfüggesztette. A bűnösség megállapítását megalapozó tényállás szerint a vádlottak kb. 3—4 alkalommal, 1965 december végén és 1966 január elején együttesen kijártak a sértett termelőszövetkezet még le nem tört kukoricaföldjére, s onnan fejenként és alkalmanként 30—40 kg kukoricát tulajdonítottak el, s azt részben közösen, részben pedig külön értékesítették. A vádlottak által eltulajdonított kukorica mennyisége 253 kg, s így a társadalmi tulajdonban okozott kár összege 328 Ft 90 fillér. Az így helyesbített tényállást a másodfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta. Az irányadó tényállás figyelembevételével az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlottak bűnösségére. Tévedett azonban, amikor a vádlottak cselekményét a vádirati minősítéstől részben eltérően, a folytatólagosan való elkövetésen túlmenően nem minősítette egyúttal társtettesi minőségben elkövetettnek is, bár ítéletének indokolásában éppen maga mutatott rá azokra a körülményekre, amelyek jelen esetben a Btk. 13. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítés megállapíthatóságához alapul szolgálnak. Fejtegetése szerint a cselekmény együttes elkövetése, a tudati oldalon 2 Büntetőjogi Döntvénytár 17