Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

őrző vizsgálaton is azért nem jelent meg, mert nem alkoholista, sőt szeszes italt csak ritkán fogyaszt: — a kórház értesítésében foglaltakkal szemben meg sem kísérelte bizonyítani. Figyelemmel a kérelmező fentiekben írt életmódjára és magatartására — bár később a magatartása ellen kifogás már nem merült fel — a Legfelsőbb Bíróság is arra a meggyőződésre jutott, hogy a kérelmező a mentesítésre ez idő szerint még nem mutatkozik érdemesnek. (Legf. Bír. Rf. I. 1285/1966. sz.) (5270.) 3830. A bírói mentesítéshez nem kell különleges érdemeket megkövetelni. A háborús bűntett miatt 3 évi börtönbüntetésre és a közügyek gyakorlásától 10 évi eltiltásra ítélt kérelmezőnek — aki a főbüntetését 1951 decemberében kitöltötte — mentesítés iránti kérelmét az elsőfokú bíróság elutasította. Kiemelte, hogy a büntetés kiállása óta több mint tíz év telt el, tehát a bírósági mentesítés egyik előfeltétele megvalósult. Megállapította az elsőfokú bíróság azt is, hogy a kérelmező a büntetés kiállása óta több munkahelyen dolgozott, szakmailag kifogástalan munkát végzett, és több esetben kitüntetésben részesítették. Minthogy azonban a beszerzett információból kitűnően izgága, összeférhetetlen személyiség, aki 1965 októbere óta nem dolgozik, s engedély nélkül asztalos munkát végez, az elsőfokú bíróság úgy találta, hogy nem illeszkedett be úgy a dolgozó nép társadalmába, amint ez egy átlagállampolgártól elvárható. Mindezekből a körülményekből az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a bírói rehabilitáció másik előfeltétele: az érdemesség, nem valósult meg, s ezért a kérelmet elutasította. A Legfelsőbb Bíróság a kérelmező életmódjának ily megítélésével nem ért egyet. A munkaadói véleményekből kitűnően ugyanis a kérelmező dolgozótársai a kérelmező természetét, modorát és a munkahelyen munkatársaival szemben tanúsított magatartását kifogásolták. Így azt, hogy a kérelmező saját munkáját túlértékelte, azt munkatársainál értékesebbnek tartotta, ez alapon magasabb besorolást kért, s mivel azt nem kapta meg, ez állandóan nyílt vitának, nézeteltérésnek, súrlódásnak volt az okozója. Megállapították ezek a vélemények azt is — anélkül, hogy e megállapításunkat az előzőeken túlmenően alátámasztották volna —, hogy az elítélt izgága, összeférhetetlen személy. Az eljárás adatai szerint a kérelmező utolsó munkahelyén, ahol a munkaviszonya 1965. március 9-től októben 28-ig tartott, mint raktáros anyagátvevő dolgozott. A beszerzett információ szerint e munkahelyén az anyaggal megrakott kocsikat rakodás közben felügyelet nélkül hagyta, ezért ebből a munkakörből leváltották, más munkaterületre helyezték el, ő azonban az áthelyezést nem fogadta el, és azzal az indokkal, hogy szakmájában kíván elhelyezkedni, munkaviszonyának a megszüntetését kérte. A Legfelsőbb Bíróság az ügy adataiból megállapítja, hogy a kérelmező 1954. és 1955. években ismételten sztahanovista oklevelet és a szakma kiváló dolgozója címet kapta. A kérelmező asztalos szakképzettségű, és lakóhelyén T. községben 12 Büntetőjogi Döntvénytár 277