Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

ségben követte el. Enyhítőként értékelte töredelmes megbánását, beis­merését, két kiskorú gyermekes családos voltát, valamint azt, hogy a kárt megtérítette. További súlyosítóként értékelte még azt, hogy cse­lekményének leplezése érdekében okirathamisításokat is elkövetett. A megyei bíróság a járásbíróság ítéletét megváltoztatta, és a terhelt büntetését 10%-os bércsökkentés mellett végrehajtandó 4 hónapi ja­vító-nevelő munkára szállította le. A másodfokú bíróság a büntetést — bár magáévá tette a járásbíróság ítéletében kiemelt bűnösségi körülményeket — azzal a megokolással szállította le, hogy a járásbíróság nem vette kellő súllyal figyelembe a terhelt két kiskorú gyermekes családos voltát, valamint azt, hogy a mindössze 1930 Ft-ot kitevő kárt megtérítette; továbbá, hogy a terhelt a cselekmény elkövetéséig becsületes életmódot folytatott, és a jelen ügy eredményeként állását is elvesztette. A megyei bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az óvás elsősorban a másodfokú bíróság által alkalmazott büntetési nemet tartja törvénysértőnek. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kívánja, hogy a hivatalos személy részéről elkövetett tár­sadalmi tulajdont károsító sikkasztás esetén sem feltétlenül kizárt elvi­leg a szabadságvesztésnél enyhébb büntetési nemnek, a javító-nevelő munkának az alkalmazása, ha az enyhítő körülmények olyan nyomaté­kosak, hogy a büntetési célok elérése szabadságvesztés helyett a javító­nevelő munka alkalmazását teszik indokolttá. A konkrét esetben azonban a másodfokú bíróság a bűnösségi körül­ményeket tévesen értékelte, és ez eredményezte azt, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés enyhítéseként törvénysértéssel szabott ki javító-nevelő munkát. A másodfokú bíróság ugyanis, bár egyetértett az elsőfokú ítéletben kiemelt bűnösségi körülményekkel, azonban az enyhítő körülményeket túlértékelte, és tévesen vette figyelembe további enyhítőként a terhelt becsületes életmódját, valamint azt, hogy az állását is elvesztette. A feddhetetlen előélet a hivatali állás betöltésének megkívánt előfelté­tele, az állásának elvesztése pedig a terhelt által elkövetett visszaélés szükségszerű folyománya, amivel már az elkövetéskor számolnia kel­lett. Az említett körülmények tehát enyhítőként nem értékelhetők. A járásbíróság ismerte fel helyesen a bűnösségi körülményeket, ame­lyek mellett további súlyosítóként kell értékelni, hogy a terhelt bizalmi beosztásának felhasználásával követte el visszaéléseit, amelyek alkal­masak voltak arra, hogy a tanácsi dolgozók tekintélyét és megbízható­ságukba vetett hitet csorbítsák. Erre, valamint a járásbíróság által helyesen felismert további nyo­matékos súlyosító körülményekre figyelemmel az elsőfokú bíróság — a terhelt javára mutatkozó enyhítő körülményeket, valamint a kár vi­szonylag nem jelentős voltát is kellően értékelve — az enyhítő szakasz alkalmazásával a büntetési céloknak megfelelő mértékben szabta ki a büntetést, az 5 hónapi szabadságvesztést. Törvényt sértett tehát a megyei bíróság azáltal, hogy az elsőfokon kiszabott büntetést megváltoztatva a terhelt büntetését 4 hónapi javító­nevelő munkára enyhítette. 8* 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom