Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

együtt a társadalmi tulajdonban jelentős, 24 000 Ft-ot meghaladó kárt okozó betöréses lopást követtek el. A terheltekkel szemben korábban kiszabott hosszabb tartamú szabadságvesztések nem bizonyultak elegendőknek arra, hogy őket újabb bűncselekmények elkövetésétől visszatartsák. A megtámadott ítéletben az I. r. terhelttel szemben kiszabott szabadságvesztés a halmazati büntetés középmértéke alatt maradt, a II. r. terheltnél pedig megközelítette a törvényi büntetési tétel minimumát. Az ilyen tartalmú büntetések többszörösen visszaeső terheltek esetében nem felelnek meg a büntetési céloknak, nem alkalmasak a vádlottak megnevelésére, újabb bűncselekmények elkövetésétől való visszatartásukra. Az ilyen előéletű terheltekkel szemben általában a törvényi büntetési tétel középmértékét meghaladó büntetés kiszabása indokolt és szükséges. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megtámadott ítéletnek a főbüntetést kiszabó része mindkét terhelt vonatkozásában törvénysértő. Ezért az ítéletnek a főbüntetés kiszabására vonatkozó törvénysértő részét hatályon kívül helyezte, és az I. r. terhelt főbüntetését 9 évi, a II. r. terhelt főbüntetését pedig — az I. r. terhelt büntetéséhez is arányosítva — 5 évi szabadságvesztésben állapította meg. E büntetések állnak arányban a terheltek cselekményei tárgyi súlyával, a bűnösségi körülményekkel, és alkalmasnak látszanak a Btk. 34. §-ában írt büntetési célok eléréséhez. (Legf. Bír. B. törv. IV. 1093/1965. sz.) (4754.) 3713. Büntetéskiszabási szempontok ifjúság elleni bűntettnél. Az elsőfokú bíróság a terheltet folytatólagosan elkövetett ifjúság elleni bűntett miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A fellebbezési bíróság az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezéseket elutasította azzal, hogy a folytatólagosan elkövetettként való minősítést mellőzte. A megállapított tényállás szerint a terhelt segédmunkás 1959 óta TBC megbetegedésben szenved. A terhelt és felesége 1952-ben örökbe fogadta az 1950. január 11-én született sértettet. 1964 szeptemberében, amikor a terheltnek akkor még élő felesége kórházi kezelés alatt állt, a terhelt bort vitt haza és abból a sértettel ittak. Közben a terhelt előbb csókolgatni kezdte a sértettet, majd pedig közösülésre hívta fel, s ez meg is történt. A terhelt kihasználva azt a körülményt, hogy a felesége nem tartózkodott otthon, 1964 októberében és novemberében ismételten közösült a sértettel. A gyámhatóság feljelentése folytán indult meg az eljárás a terhelt ellen, majd a sértettet állami gondozásba helyezték. Az ítéletnek, illetve végzésnek a büntetést kiszabó része ellen emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. A büntetés kiszabásával kapcsolatban az elsőfokú bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a terhelt huzamosabb időn át és több alkalommal közösült a sértettel, míg enyhítő körülményként vette figyelembe a beismerő vallomását, büntetlen előéletét és súlyos betegségét. A másodfokú határozat indokolása szerint a járásbíróság hiányosan állapította meg a bűnösségi körülményeket és azokat nem megfelelően 3 Büntetőjogi Döntvénytár 113