Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)
II. Cím Az intézkedések A figyelmeztetés 60. §. 3699. Figyelmeztetés alkalmazása bűnpártolás esetében. A honvéd I. r. vádlott Október 12-én reggel felkereste lakásán régebbi ismerősét, a II. r. vádlottat. A II. r. vádlottnak még a délelőtt folyamán tudomására jutott, hogy az I. r. vádlott jogtalanul van távol alakulatától, és már keresik. Ezt 22 óra tájban, amikor az I. r. vádlott őt ismét felkereste, vele is közölte. Az I. r. vádlott ekkor kérte, hogy kísérje vissza alakulatához. A II. r. vádlott erre vállalkozott is, közben azonban becsengetett a lakásba. R. őrmester, akit az alakulattól az I. r. vádlottért küldtek. Az őrmester kérdésére a II. r. vádlott azt a választ adta, hogy az I. r. vádlott nincs nála, és nem is tudja tartózkodási helyét. Az őrmester ezt követően eltávozott, hogy a keresést folytassa. A II. r. és az I. r. vádlott ezután elhagyta a lakást, az utcán az I. r. vádlott társától elvált. Az I. r. vádlottat csak később tartóztatták le. A Btk. 184. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint személyi bűnpártolást valósít meg, „aki segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön". A II. r. vádlott azzal, hogy az I. r. vádlottat, aki általa is tudottan bűntettet követett el, az üldözői elől eltagadta, s azokat tartózkodási helyét illetően félrevezette, segítséget nyújtott az I. r. vádlottnak ahhoz, hogy a hatóság üldözése elől meneküljön. Ezzel pedig megvalósította a bűnpártolás törvényi tényállását. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a II. r. vádlott bűnösségét e bűntettben megállapította. Azt a körülményt, hogy a II. r. vádlott igyekezett társát az alakulatához való önkéntes visszatérésre rábírni, s arra is vállalkozott, hogy oda visszakísérje, a büntetés kiszabásánál lehetett figyelembe venni. Erre volt tekintettel a Legfelsőbb Bíróság, a még büntetlen előéletű II. r. vádlottal szemben nem látta szükségesnek büntetés kiszabását, s ezért a Btk. 60. §-ának alkalmazásával figyelmeztetésben részesítette. (Legf. Bír. Katf. II. 30/1967. sz.) (5267.) 3700. Bűnhalmazat esetén az eljárásnak figyelmeztetés mellett téves megszüntetése, ha a terhelt bűnössége a második bűntettben megállapításra kerül. Az elsőfokú bíróság a Btk. 291. §-ába ütköző, a Btk. 295. §-ának (1) bekezdése szerint minősülő társadalmi tulajdont károsító lopás miatt indult büntető eljárást — figyelemmel a Btk. 60. §-ára — a Be. 221. §-a (2) bekezdésének d) pontja alapján megszüntette, míg a 3 rb., a Btk. 222. §-ába felvett magánokirathamisítás miatt a terheltet 1500 Ft pénzfőbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen a járási ügyész a Btk. 60. §-ának helytelen alkalmazása 101