Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

öt év elteltével a törvény erejénél fogva áll be a mentesítés hatálya az egy évet meg nem haladó végrehajtandó szabadságvesztés esetében, feltéve, hogy ez idő alatt az elítélt újabb bűntettet nem követett el. A fenti törvényi rendelkezés szerint a vádlott az 1962. január 31-én történt elítélésekor már mentesült a hátrányos következmények alól, tehát büntetlen előéletű volt. A megyei bíróság ezt figyelmen kívül hagyta, és ezért állapította meg, hogy a vádlott két ízben már el volt ítélve, s így a Btk. 39. §-a (3) bekezdése c) pontjának első fordulata szerint nem bocsátható feltételes szabadságra. A kifejtett indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlott a jelen cselekményét megelőzően csak egy ízben — a t.-i járásbíróság által 1962. január 31-én — volt elítélve. Ennélfogva a vádlott a Btk. 39. §-ának (2) bekezdése alapján a büntetés háromnegyed részének kiállása után bocsátható feltételes szabadságra. A rehabilitáció alá esett büntetés ugyanis a Btk. 39. §-a szempontjából nem vehető figyelembe (BK 397. sz.). A kifejtett indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróságnak a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezését a fentiek szerint megváltoztatta. [Legf. Bír. Bf. III. 93/1965. sz.] [4550.] 2506. Három hónapot meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetében a feltételes szabadságra bocsátás korlátozása (kizárása) kérdésében csak az összbüntetésbe foglaló ítéletben kell rendelkezni. A d.-i járásbíróság a terheltet sikkasztás miatt háromévi próbaidőre felfüggesztett 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet 1962. április 12. napján jogerőre emelkedett. A z.-i járásbíróság később, 1964. október 7. napján, az ugyancsak első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet ittas állapotban való járművezetéséért 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Ezt az újabb cselekményét a terhelt 1964. augusztus 9. napján, tehát az előzőleg kiszabott szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. Az eljárt bíróság ezért elrendelte a felfüggesztett 3 hónapi szabadságvesztés utólagos végrehajtását. A z.-i járásbíróság az utóbb meghozott ítéletében a szabadságvesztésnek 3 hónapos tartamára tekintettel a feltételes szabadságra bocsátás korlátozása tekintetében nem rendelkezett. A terhelt a büntetésének kitöltését 1964. november 4. napján kezdte meg, és 1965. február 14. napján egyharmad kedvezménnyel szabadult. Az összbüntetésbe foglaló ítélet ellen a feltételes szabadságra bocsátás korlátozásának ki nem mondása miatt emelt törvényességi óvás alapos. Olyan esetben ugyanis, amikor a bíróság 3 hónapot meg nem haladó szabadságvesztést szab ki és egyben elrendeli egy előzetesen kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását, a feltételes szabadságra bocsátás korlátozása tekintetében rendelkeznie nem lehet. A 3 hónapi szabadságvesztésre ítélt terhelt feltételes szabadságra bocsátását kizáró okot ugyanis a Btk. 39. §-a (3) bekezdésének a) pontja tartalmazza. A z.-i járásbíróság helyesen járt el tehát, amikor a 3 hónapi szabadságvesztést kiszabó ítéletben a feltételes szabadságra bocsátás korlátozása tekintetében nem rendelkezett. (BK 397. sz.) Az állandósult bírói gyakorlat szerint ilyen esetben az összbüntetést kiszabó ítéletnek kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a terhelt a fel75