Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

39. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján fenntartotta lényegileg azzal az indokolással, hogy a terhelt elkövette a Btk. 194. §-ába ütköző szándékos bűntettet is, s bár ez a súlyosabban büntethető gondatlan bűntettbe beleolvad, a feltételes szabadságra bocsátás szempontjából szándékos bűntettnek tekintendő. A terhelt bűnösségét a megyei bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben állapította meg. A terhelt foglalkozási szabályszegése abban állt, hogy ittas állapotban járművet vezetett. Ezzel a magatartásával volt közvetlen okozati összefüggésben az, hogy a sértett, illetve egy ember életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Btk. 194. §-ának rendelkezése szerint az ittas állapotban való járművezetés önálló megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha súlyosabb bűntett nem valósult meg. Ha az elkövető ittas vezetéssel valósította meg a foglalkozási szabályszegést és idézte elő a közvetlen veszélyhelyzetet, az ittas állapotban való járművezetés megállapítására nem kerülhet sor, mert a súlyosabb, tehát a Btk. 258. §-ában foglalt bűntett valósult meg. A Btk. 258. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bűntett pedig gondatlan, melynek jellegén nem változtat az a körülmény, ha az elkövetési magatartásban szándékos elemek is vannak. A Btk. 258. §-ának (1) bekezdésében írt gondatlan veszélyeztetésnél ugyanis a törvény nem tesz különbséget abban, hogy a közvetlen veszélyhelyzettel összefüggő foglalkozási szabályszegés gondatlan vagy szándékos. A Btk. 258. §-a (3) bekezdésének törvényi rendelkezésére figyelemmel a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés csak akkor szándékos bűntett, ha az elkövető szándéka a foglalkozási szabály megszegése mellett a közvetlen veszély bekövetkezésére is kiterjed. Törvényt sértett tehát a megyei bíróság, amikor a feltételes szabadságra bocsátás kizárását törvényes előfeltételek hiányában állapította meg. [Legf. Bír. B. törv. V. 442/1965. sz.] [4521.] 2505. Rehabilitáció alá esett büntetés a Btk. 39. §-a szempontjából nem vehető figyelembe. Az első fokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondotta ki emberölés kísérletében, és ezért 3 évi szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte. Elrendelte a t.-i járásbíróság által 1962. január 31-én kiszabott, de háromévi próbaidőre felfüggesztett 9 hónapi szabadságvesztés végrehajtását. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Tévedett az első fokú bíróság, amikor ítéletének rendelkező részében azt állapította meg, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Azt helyesen állapította meg, hogy a vádlottat a d.-i járásbíróság 1955. június 16-án jogerősen 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A büntető iratoknál elfekvő büntetésvégrehajtási értesítőből azonban megállapítható, hogy a vádlott ezt a büntetését 1955. október 22-én kitöltötte és szabadult. A következő cselekményét, melyért a t.-i járásbíróság 1962. január 31-én kelt és nyomban jogerőre emelkedett ítéletével elítélte, 1961. június 28-án követte el. A fentiek szerint tehát a vádlott 1955. október 22-ével kiállott büntetését követően 5 éven belül nem követett el újabb bűncselekményt. Márpedig a Btk. 80. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint a büntetés kiállását követő 74