Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

Nem tévedett tehát az első fokú bíróság, amikor a vádlott ölési cselekményét különösen kegyetlen módon elkövetettként minősítette. Alapvetően téves a fellebbezési tárgyaláson szóval előadott az a védelmi álláspont, mely szerint ittas állapota miatt a vádlott tudata nem fogta át az elkövetés különösen kegyetlen módját, ezért cselekményének az első fokú bíróság szerinti minősítése törvénysértő. Nincs perbeli adat arra, hogy a vádlott alkoholos befolyásoltsága olyan mérvű volt, amely nála öntudatlanságot eredményezhetett volna. De egyébként is a vádlott önhibájából eredően került ittas állapotba, ilyen esetben pedig a beszámítási képesség szempontjából még az öntudatlan ittas állapot is figyelmen kívül marad, és ha a vádlott cselekménye objektíve különösen kegyetlen, a Btk. 22. §-a kizárja annak vizsgálatát, hogy a vádlott tudata átfogta-e az elkövetés módját vagy sem. De nem tévedett az első fokú bíróság a büntetés kiszabásánál sem. Helyesen észlelte és értékelte a bűnösségi körülményeket, a cselekménynek és a vádlott személyének társadalomra veszélyességét. A büntetést ezekkel arányban helyes mértékben szabta ki, annak enyhítésére a Legfelsőbb Bíróság okot nem látott. [Legf. Bír. Bf. III. 500/1964. sz.] [4144.] 2467. Önhibából eredő ittas állapotban elkövetett cselekmény minősítése. A XXVIII. sz. büntető elvi döntés értelmezése. A vádlott és a sértett fizetési napon az I. r. vádlott lakásán mértéktelen italozás közben összeszólalkoztak, majd összeverekedtek. A sértettet ezt követően a felesége elvezette lakásukra. A vádlottak követték őket és amikor a sértett lakására értek, a sértett hajába kapaszkodtak és őt a földre rántották. A II. r. vádlott a földön hason fekvő sértettet szíjjal ütlegelte. Az I. r. vádlott ezalatt a közelben levő lakásáról baltát hozott, és azzal kisebb erővel a hason fekvő sértett hátára ütött. A sérülés 8 napon túl gyógyult, nem volt életveszélyes. Ezután a II. r. vádlott a sértett lakásán talált karószerű fadarabbal a földön fekvő sértett fejére ütött, aminek következtében a sértett a jobb oldali homlokcsont és falcsont közötti részen koponyacsont-repedést szenvedett. Ez a sérülés 8 napon túl gyógyult, életveszélyes volt. Az első fokú bíróság a II. r. vádlott cselekményét a XXVIII. számú büntető elvi döntésre hivatkozással azért minősítette súlyos testi sértésnek, mert a vádlott ittas volt, és „így csak azt kellett nézni, hogy konkrétan milyen sérülést okozott". Az első fokú bíróság az ítélete indoklásánál tévesen hivatkozott a XXVIII. sz. büntető elvi döntésre oly értelemben, hogy a cselekmény minősítésénél a „tárgyi oldal vizsgálatából kell kündulni, tehát azt kell nézni, hogy az elkövető konkrétan milyen sérülést okozott". Ez az érvelés alapvetően téves. Igaz ugyan, hogy amennyiben az elkövető önhibából eredő ittas állapotban követte el a cselekményt, akkor annak jogi minősítésénél csak a tárgyi oldal beható vizsgálata alapján lehet állást foglalni, mivel az alanyi oldal vizsgálatát a Btk. 22. §-ának rendelkezése kizárja. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy ezért most már egyedül a sérülés mineműsége önmagában dönti el a cselekmény minősítését. Ha az elkövetőnek önhibából eredő ittassága miatt az alanyi oldal vizsgálata kizárt, akkor a bűnösség: a szándék vagy a gondatlanság megállapítása az egyedül lehetséges módon, a cselekmény külső megjelenési alakjának és 42