Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

A felbujtó tevékenységének hatásosnak kell lennie, a kívánt és az előbbiekben említett két eredményt el is kell érnie, vagyis azt, hogy a tettesi szándék kialakulásának a felbujtói magatartás legyen a döntő motívuma, továbbá a tettes az így kialakult szándéktól vezetve, a felbujtó által kívánt bűntettet (legalább annak kísérletét) el is kövesse. A Legfelsőbb Bíróság különösen azt vizsgálta, hogy: a) M. J.-nénak a tényállásban megállapított magatartásával és kijelentései megtételével a szándéka arra irányult-e, hogy Sz. J.-t férje megölésére reábírja; b) Sz. J. ölési szándékát kialakító tényezők közül a M. J.-né ráhatása volt-e az a döntő tényező, amely benne elhatározássá erősítette a sértett megölésének gondolatát. ad a) A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a ráhatásoknak és ezek befogadásának nincs abszolút szabálya, a bűntett elkövetésére rábírás kérdését minden esetben a felbujtó és a felbujtott között fennálló viszony alapján kell egyéniesítve mérlegelni. M. J.-né a nála fiatalabb, hajlítható akaratú Sz. J.-nek, mint a befolyása alatt álló szeretőjének, a férje megölését megelőző két héten belül, minden esetben, amikor a legbizalmasabb együttlétben voltak, többször és sírva hangoztatta azt a konkrét kívánságát, miszerint annyira gyűlöli férjét, hogy az életbiztosítási összegből is adna annak, aki a férjét megölné. A cselekmény elkövetését megelőző héten pedig már kifejezetten Sz. J.-t kérte fel a férje megölésére. Miután Sz. J. kitérő választ adott, ezt követően augusztus hó végén újból felvetette előtte férje megölésére irányuló kívánságát, annak kihangsúlyozásával, hogy ezért, aki teljesítené, még az életbiztosítási összegből anyagi juttatást is adna. Ezekből a tényekből tévesen vonta le az első fokú bíróság azt a következtetést, hogy M. J.-né magatartása csupán a férje elleni általánosságban mozgó panaszkodásnak tekinthető, és nem felbújtásnak a férje megölésére. Ellenkezőleg, a M. J.-né és Sz. J. között kialakult viszonyból, a M. J.-né által Sz. J.-hoz intézett és a férje megölésére vonatkozó kijelentések tartalmából, megtétele módjából, körülményeiről és gyakori megismétléséből — csak arra a következtetésre lehet és kell jutni, hogy M. J.-nénak a Sz. J.-vel bizalmasan közölt kívánsága határozott volt, a férje megölését kívánta, még anyagi áldozatok árán is. Csak annyiban volt általánosságban mozgónak tekinthető ez a kérése, hogy az elkövetés idejét, helyét és módját nem jelölte meg, nyitva tartotta annak lehetőségét is, hogy szeretője mással hajtassa végre az általa kívánt bűncselekményt. M. J.-nénak fel kellett ismernie, tudatának át kellett fognia azt, hogy a befolyása alatt álló, a nála fiatalabb, hajlítható akaratú Sz. J.-ben — aki a szeretője volt és ragaszkodott hozzá — a legbizalmasabb együttlétük alkalmával többször konkrét formában felvetett és férje megölésére irányuló kívánsága, kérése meghallgatásra talál, és elhatározást ébreszthet a sértett megölésére, és ennek tudatában tette meg a tényállásban írt kijelentéseit. Mindebből következik, hogy M. J.-né nem csupán óhajtotta férje megölését, hanem szándéka arra irányult, hogy Sz. J.-t férje megölésére vagy más által anyagi juttatásért történő megöletésére rábírja. ad b) Az első fokú bíróság is felismerte azt, hogy M. J.-né magatartásának az ölési gondolat felszínen tartásával szerepe volt Sz. J. ölési szándé28