Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)
naszkodás volt, és nem tekinthető a Sz. J. I. r. vádlotthoz intézett határozott felszólításnak, kérésnek. b) Sz. J. I. r. vádlott M. J. megölését csak 1963. évi szeptember hó 4-én este határozta el, mely elhatározásában a döntő tényező a M. J.-néhez fűződő kapcsolata, valamint az volt, hogy értesült M. J.-nénak a sértettől elszenvedett bántalmazásáról, akinek ekkor hollétét sem tudta felkutatni. Az első fokú bíróság álláspontja szerint M. J.-né az ölés elhatározását csupán szándékosan előmozdította a bűnös gondolatnak általánosságban mozgó óhajként felvetésével, annak 4—5 alkalommal való megismétlésével, tehát a gondolat felszínen tartásával; ezzel erősítőleg hatott a Sz. J. I. r. vádlott ölési elhatározásának kialakulásánál, ezzel végeredményben azt támogatta, így e tevékenységével — nem mint felbújtó, hanem — mint a Btk. 14. § (2) bekezdése szerinti bűnsegéd követte el a Btk. 253. § (1) bekezdése alá eső emberölést. Az első fokú bíróság téves következtetés útján jutott arra a meggyőződésre, hogy M. J.-né tevékenysége nem felbújtás, hanem pszichikai bűnsegély. 1. A felbújtás és a pszichikai bűnsegély között az a lényeges különbség, hogy a felbujtó pszichikai közreműködésével a tettes bűncselekmény elkövetésére irányuló szándékának a kialakítására gyakorol döntő hatást, amelynek folyományaként a tettes azért határozza el és követi el a bűncselekményt, mert arra felbujtották; a pszichikai bűnsegéd viszont az, aki a bűntett elkövetésére már elhatározott tettes szándékát, akár az elkövetés előtt, akár a végrehajtással egyidejűleg értelmileg támogatja, tehát az elkövetőben már kialakult szándékot tovább erősíti. Ebből következik, hogy a pszichikai bűnsegédnek tudnia kell, hogy az elkövetőben milyen bűntett elkövetésére irányuló szándék alakult ki — az ő ráhatásától függetlenül, mert ha az ő ráhatása következtében alakult ki az elkövetési szándék, akkor már felbujtásról van szó — és ennek ismeretében, a tettessel szándékegységben, értelmi támogatással segítse elő a tettesi cselekmény sikerét. M. J.-né vitathatatlanul nem tudott arról, hogy mikor alakult ki Sz. J.ban a férje megölésére irányuló szándék, nevezettel az ölési szándék kialakulását követően nem is került kapcsolatba, még közvetve sem, a bűntett végrehajtása előtt. M. J.-nénak tehát nem is volt módja, hogy Sz. J.-ban a már kialakult ölési szándékot pszichikai ráhatással tovább erősítse, magatartása emberöléshez nyújtott bűnsegélynek a Btk. 14. § (2) bekezdésének helyes értelmezése szerint tehát nem is minősülhet. 2. A Btk. 14. § (1) bekezdése szerint felbujtó az, aki mást bűntett elkövetésére szándékosan rábír. A felbujtáshoz szükséges rábírásnak tehát szándékosnak kell lenni abban a vonatkozásban, hogy a felbujtó tudatának át kell fognia azt, hogy a) saját akaratából fakadó rábíró tevékenysége abban, akihez fordul a tettesi cselekmény elkövetésére elhatározást vált ki vagy válthat ki, b) és ez az elhatározás a felbujtó által kívánt bűntett véghezviteléhez is vezet. 27