Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

elgondolásuktól eltérően — nem a II. r. vádlott, hanem az I. r. vádlott hajtotta végre: csupán a vádlottak tevékenységének tettesi, illetőleg részesi magatartásként történő értékelése szempontjából van jelentősége. Az emberölés kísérletének a törvényben meghatározott tényállását megvalósító cselekményt az I. r. vádlott követte el. E vádlott tehát — miként azt az első fokú bíróság is helyesen megállapította — az emberölés kísérletének a Btk. 13. § (1) bekezdése szerinti tettese. A II. r. vádlott azonban nem fejtett ki az emberölés kísérletének elkövetési magatartása körébe tartozó tevékenységet: törvényi tényállási elemet nem valósított meg. Az a magatartása, hogy pisztolyát ölési szándékra utaló szavak kíséretében a sértettre ráfogta, — önálló cselekményként — az emberölés kísérletének fokát nem éri el, csupán az emberölésre irányuló előkészületet valósítja meg; s minthogy e cselekményét akkor követte el, amikor az I. r. vádlott a tettesi cselekményét már befejezte: az első fokú bíróság tévesen állapította meg, hogy annak tevékenységét saját magatartásával kiegészítette. Minthogy a Btk. 13. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesség megállapításához szükséges objektív és szubjektív ismérvek: a bűntett tényállási eleme megvalósításának és az elkövetési tevékenységek egymást kiegészítő tudatának hiányában a II. r. vádlott cselekménye az emberölés kísérletében társtettesi minőségben való közreműködésként nem értékelhető, az első fokú bíróság tévedett, amikor e vádlott cselekményét társtettesként elkövetett emberölés kísérletének minősítette. A II. r. vádlott azzal, hogy a gépkocsi elvitelét megakadályozni akaró személy elleni erőszak alkalmazásában — annak megölését is átfogó szándékkal — az I. r. vádlottal előzetesen egyetértett, és vállalkozott arra, hogy a gépkocsi elvitelét pisztollyal fedezi: pszichikai bűnsegélyt nyújtott az I. r. vádlottnak ölési cselekménye elkövetéséhez; ez az egyetértése és a pisztollyal való közbelépésre készenállása ugyanis szándékerősítőleg hatott az I. r. vádlottra cselekménye végrehajtásában. A vádlottak az emberölést is átfogó szándékegységben voltak, így az a tény, hogy a cselekményt nem a II. r. vádlott, és nem pisztollyal, hanem más életveszélyes eszközzel az I. r. vádlott hajtotta végre, nem értékelhető a II. r. vádlott vonatkozásában. Ezért a Legfelsőbb Bíróság azt a védelmi álláspontot, mely szerint a II. r. vádlott cselekménye csupán a rablás kísérletének törvényi tényállását valósítja meg, nem tette magáévá. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a II. r. vádlott szóban forgó cselekményét — figyelemmel arra, hogy e vádlottat is a gépkocsi megszerzésének célja vezette — a Btk. 253. §-a (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő, a Btk. 14. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegédi minőségben nyereségvágyból elkövetett emberölés Btk. 9. §-a szerinti kísérletének minősítette. [Legf. Bír. Bf. I. 320/1963. sz.] [4076.] 2439. Az ölési cselekmény társtettesei mindazok, akik szándékegységben a sértettet bántalmazzák. Az I. r. vádlott és családja a sértett tulajdonát képező házban lakik. A ház másik lakásában lakik a sértett családjával. 20