Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

A vádlottnak a bántalmazásra vonatkozó előadása merő kitalálás volt. A tárgyaláson is beismerte, hogy a nyomozás során a rendőrkapitányság vezetőjének is megmondta, hogy Sz. Jánosra gyanakszik. A vádlott ezenfelül még hamis bizonyítékot is koholt; késsel az arcát megvagdosta, eszméletlenséget színlelt és kórházba szállításakor fejfájásról és szédülésről panaszkodott. A vádlott gyanúsítása és az általa koholt bizonyítékok alapján Sz. Jánost őrizetbe vették, és csak másnap helyezték szabadlábra, amikor a vádlott tettét önként felfedte a rendőrségen. Az első fokú bíróság helyes jogi következtetéssel állapította meg a vádlott bűnösségét, és a bűncselekmény minősítése is törvényes azzal, hogy a cselekmény a Btk. 172. § (1) bekezdés a) pontja szerint is minősül. Az enyhébb minősítésű bűntett, a hatóság félrevezetése ugyanis a Btk. 175. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint csupán akkor valósul meg, ha az elkövető valamely — tudomása szerint meg nem valósult — bűntett elkövetésének látszatát kelti anélkül, hogy meghatározott vagy felismerhető személyt vádolna vagy gyanúsítana. A vádlott azonban csak formailag tett ismeretlen tettes ellen feljelentést, mert a feljelentésében határozottan kifejezte gyanúját Sz. János ellen, ugyanakkor hamis bizonyítékokat is koholt. A vádlott cselekményének a helyes minősítése tehát: a Btk. 172. § (1) bekezdésének a) és b) pontjába ütköző hamis vád. [Balassagyarmati Megyei Bíróság Bf. 442/1963. sz.] [3925.] 2812. Hamis vád helyett hatóság félrevezetésének téves megállapítása. A vádlott a szolgálatot teljesítő rendőrőrmesternek olyan bejelentést tett, hogy a volt élettársa — akivel összeveszett és aki őt megpofozta, — a MÁVtelepen levő házak kertjébe egy géppisztolyt dobott. E bejelentés alapján az eljárást fegyverrejtegetés miatt folyamatba tették; a vádlottat a rendőrségre beidézték, ahol beismerte, hogy az intézkedő rendőr előtt tett bejelentése nem fedi a valóságot, és bosszúból jelentette fel volt élettársát. A tényállásból az első fokú bíróság helyesen vont jogi következtetést a vádlott bűnösségére, de a cselekményét tévesen, anyagi jogszabálysértéssel minősítette a Btk. 175. §-ában meghatározott hatóság félrevezetésének. Az enyhébb minősítésű bűntett, a hatóság félrevezetése ugyanis a Btk. 175. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint csupán akkor valósul meg, ha az elkövető valamely — tudomása szerint meg nem valósult — bűntett elkövetésének látszatát kelti anélkül, hogy meghatározott vagy felismerhető személyt vádolna vagy gyanúsítana. A jelen esetben a vádlott nem ismeretlen személy ellen tett feljelentést, hanem határozottan és kifejezetten a volt élettársát, B. Ö.-t vádolta meg lőfegyverrel való visszaéléssel. A vádlott cselekményének a helyes minősítése tehát a Btk. 172. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző hamis vád. [Budapesti Fővárosi Bíróság Bf. XXIII. 1918/1964. sz.] [4082.] 2813. Hamis vád megállapításának szempontjai. A községi óvodában, ahol a magánvádló beosztott óvónőként, a vádlott pedig dadaként dolgozott, 1963. július 18. napján az ott ugyancsak dadaként alkalmazott V. Istvánnénak eltűnt a pénztárcája, amelyben különböző apróbb 221