Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

hatósága megszűnésének a napján mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól [Btk. 102. § (1) bekezdés], nincsen tehát 5 évi várakozási idő. amint azt általában a Btk. 80 § (1) bekezdés e) pontja meghatározza; felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés az ítélet jogerőre emelkedése napján áll be [Btk. 102. § (2) bekezdés]; nincs tehát a próbaidő tartamával azonos idejű várakozási idő, amint azt általában a Btk. 80. § (1) bekezdés d) pontja meghatározza; a bírói mentesítés vonatkozásában pedig ugyancsak nincs várakozási idő, a bíróság — amennyiben az elítélt erre érdemesnek mutatkozik s a szabadságvesztést kiállotta — mentesíti az elítéltet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól [Btk 102. § (3) bekezdés], míg az általános szabályozás szerint a mentesítés csak 5—10, illetve 15 év elteltével adható meg [Btk. 81. §]. A Btk. 102. §-ához fűzött miniszteri indokolás is utal arra, hogy a fiatalkorú erkölcsi fejlődése szempontjából van annak jelentősége, hogy minél előbb megszabaduljon a büntetettség következményeitől és képességének megfelelő munkakörben helyezkedhessék el, s ezzel megjelöli a jogi szabályozás jogpolitikai indokát. E célt — a fentebb idézett szabályozás folytán — a Btk. úgy éri el, hogy a mentesítéshez egyébként szükséges várakozási időt a fiatalkorban elkövetett bűncselekmények miatt kiszabott szabadságvesztéshez fűződő hátrányos következmények alóli mentesítés esetében következetesen mellőzi, de a várakozási idő mellőzése miben sem érintheti a Btk.-nak a rehabilitációra vonatkozó szabályozásában érvényesülő azt az elvet, hogy csak egységes mentesítést enged, vagyis hogy mellékbüntetés alkalmazása esetén az elítélt mindaddig nem mentesül, illetve nem mentesíthető, amíg a mellékbüntetések végrehajtása be nem fejeződött. (Btk. 82. §) Minthogy pedig a Btk. ez elv alóli kivételként csak a foglalkozástól eltiltás esetét szabályozza, kivételes rendelkezést pedig a fiatalkorúakra vonatkozó külön rendelkezések sem tartalmaznak, a Legfelsőbb Bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a Btk. 102. § (3) bekezdése csupán a mentesítési határidőkre vonatkozó általános rendelkezés alól tesz kivételt, e törvényi rendelkezés azonban nem zárja ki a Btk. 82. §-ának az egységes mentesítésről szóló rendelkezése alkalmazását; következésképpen törvénysértés nélkül alkalmazta az első fokú bíróság a Btk. 82. §-át, s minthogy az elítélten a közügyektől eltiltás mellékbüntetését még nem hajtották végre, indokoltan utasította el a bírósági mentesítés iránti kérelmet. [Legf. Bír. Bf. I. 515/1964. sz.] [4107.] 2750. A visszaesőként való minősítés szempontjából figyelembe kell venni az olyan megelőző elítélést is, amely törvényi vagy kegyelmi mentesítés alá esett, de a mentesítés utólag hatályát vesztette. Az első fokú bíróság a bűnösség megállapításával kapcsolatban csupán arra utalt, hogy a cselekmény a Btké. 57. §-ának (2) bekezdésében meghatározott csalással elkövetett tulajdon elleni bűntettet valósít meg, ellenben nem indokolta meg, hogy a vádlott cselekménye milyen alapon valósít meg bűntettet. A másodfokú bíróság hivatkozik a Btk. 295. § (2) bekezdésének az a) pontjára, azaz a visszaesésre. Ez a visszaesés azonban — az adott esetben — 183