Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

A fentiekből következik, hogy a Btk. 10. § (3) bekezdésének alkalmazhatóságához az alanyi oldal akkor teljes, ha azt az okfolyamatot, amelyet az elkövető a bűncselekmény megkísérlésével megindított, az elkövetőnek olyan önkéntes tevékenysége szakítja meg, amely szükségszerűen a bűntett egyébként beálló eredményének az elmaradásához vezet, s így az eredmény elmaradása nem a véletlennek, s nem mások — az elkövető személyétől különböző más személyek — tevékenységének, hanem meghatározó módon az elkövető magatartásának tulajdonítható. Az elbírált ügyben csak a tárgyi oldal teljessége volt megállapítható. Az eredmény bekövetkezése ugyan elmaradt, ámde ez nem vezethető vissza kizárólag, sőt nem is meghatározó, döntő mértékben a terhelt magatartására. Az elbírált ügyben az alanyi oldal tehát nem teljes. Az alanyi oldalon a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa szerint a Btk. 10. § (3) bekezdésének a fennforgása azért nem állapítható meg, mert: a) Nem merült fel megnyugtató bizonyíték arra nézve, hogy a gyermeknek a rendőrségre vitelével a terheltnek az lett volna a szándéka, hogy az eredmény bekövetkezését elhárítsa. A terhelt egészségügyi képzettséggel rendelkezik, korábban ápolónői munkát végzett; saját előadása szerint is a tardyl mérgező hatásával tisztában volt. Tudta, hogy az altatóban dorlotyn, erős kábítószer van. Miután a gyermeknek a méregoldatot beadta, több mint egy órán át tétlenül várta annak hatása beálltát. Csupán 16 óra 30 perckor vitte el az eszméletlen állapotban levő gyermeket a rendőrségre, de előbb postaládát keresett, hogy azt a levelet bedobhassa, amelyben megírta, hogy S.-nén bosszút állt, és gyermekét megölte. b) A terhelt szándéka szempontjából igen lényeges jelentősége van továbbá annak is, hogy a gyermeket nem a közeli kórházba, nem orvoshoz, hanem a rendőrségre vitte be. Ebből a szempontból is jelentősége van annak, hogy a terhelt ápolónő is volt, továbbá köztudott, hogy a K. tér mellett kórház van. Valójában a terhelt — tárgyalási vallomása szerint is — a rendőrségre azért ment, hogy magát feljelentse. Ezzel összefüggésben kell rámutatni arra, hogy a terheltet már több ízben szabadságvesztésre ítélték. Ezért, amikor szerelmi csalódása folytán az az elhatározása született, hogy S.-nén valamilyen módon bosszút áll, tudta, hogy ezt csak úgy valósíthatja meg, ha szembeszegül a törvénnyel és ezért felelősségre is vonják. Ezt az érzést fejezte ki Sz. L.-né tanú előtt, aki vallotta, hogy a terhelt megmondta neki, hogy felmegy S. E.-néhez és ha „netán valami cirkusz lesz, őt a rendőrség elviszi ... és hogy érzi, akarja, hogy sitre kerül"; majd a tárgyaláson, kérdésre maga a terhelt is így nyilatkozott: ,,... direkt be akartam kerülni a rendőrségre". c) Amikor a terhelt a gyermeket az ügyeletes rendőrtisztnek átadta, a rendőrségen már értesültek arról, hogy a terhelt a gyermeket megmérgezte. A rendőrség a korábban kapott értesítés alapján a mentők azonnali értesítése, majd pedig a gyermeknek sürgős kórházba szállítása iránt nyomban intézkedett. d) A tényállás szerint a gyermek életét csak az mentette meg, hogy a mentők azonnal injekciót adtak be, majd kórházba szállították, ahol azonnal gyomormosást hajtottak végre, és egy olyan sajátos eljárás alapján adtak ellenmérget a gyermeknek, amely eljárás csak legújabban vált ismeretessé. 14