Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)

2645. Az enyhítő szakasz törvénysértő alkalmazása foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés esetén. A járásbíróság bűnösnek mondta ki F. J. terheltet a foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetésben és a társadalmi tulajdon gondatlan megrongálásában és ezért őt halmazati büntetésül 1 évá és 6 hó­napi szabadságvesztésre, valamint a gépjárművezetéstől 3 évi eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő: A terhelt 1963. február 13-án 13 óra körül a 2. sz. Autóközlekedési Vál­lalat tehergépkocsiját vezette T. községből M. község felé a 7 m széles, az olvadó hótól vizes felületű 21. sz. műúton 50 km-es sebességgel. Előtte azonos irányban egy tehergépkocsi haladt, amelynek előzését határozta el és ezért az általa vezetett tehergépkocsi sebességét 60 km-re fokozta anélkül, hogy az előzés veszélytelenségéről meggyőződött volna. Az előzés megkezdésekor mintegy 200 m távolságban volt és haladt a ter­helttel szemközt a B. S. sértett által vezetett személygépkocsi, amelyben a vezetőn kívül még három személy foglalt helyet. A személygépkocsi utasai már kb. 200 m távolságból észlelték azt, hogy a terhelt előzni akarja az előtte haladó tehergépkocsit. Mivel az előzés feltételei nem voltak meg, B. S. a sze­mélygépkocsi sebességét lelassította, kihúzódott az úttest szélére és megállt. A terhelt által vezetett tehergépkocsi vezetőfülkéjében is volt két utas, akik közül az egyik már az előzés megkezdésekor figyelmeztette a terheltet, majd a figyelmeztetést megismételte akkor is, amikor a szemben levő sze­mélygépkocsitól 50—60 m-re voltak. A terhelt csak akkor nézett előre és figyelt fel a szemközt haladó, de már megállófélben levő személygépkocsira, amikor attól 30 m-re volt. A nagy sebesség miatt már megállni nem tudott, ezért balra rántotta a kormányt, hogy a személygépkocsi előtt az utat szegélyező mezőre vezethesse a teher­gépkocsit. A terhelt által vezetett tehergépkocsi az úttest szélén még meglevő jégréte­gen megcsúszott és beleütközött az időközben megállt személygépkocsi jobb oldalába. Az összeütközés következtében a személygépkocsi vezetője az el­szenvedett súlyos sérülések következtében a kórházba szállítás közben meg­halt. A személygépkocsi utasai közül H. B.-né agyrázkódást, S. M. bal térd­kalácsának többszörös törését, míg N. B. jobb lába alszárának többszörös törését szenvedte el. A terhelt által vezetett tehergépkocsiban 286, míg a sze­mélygépkocsiban kb. 50 000 Ft kár keletkezett. A járásbíróság ítélete ellen a terhelt és védője enyhítés végett jelentett be fellebbezést, amelyet a másodfokon eljárt megyei bíróság elutasított, meg­állapítva, hogy az első fokú bíróság által kiszabott büntetés enyhe, de mivel súlyosítás végett fellebbezési óvást nem jelentettek be, a büntetés nem sú­lyosítható. A járásbíróság fent megjelölt ítélete, valamint a másodfokon eljárt megyei bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos. A járásbíróság a büntetés mértékének meghatározásánál figyelmen kívül hagyta a terhelt gondatlanságának rendkívüli magas fokát, valamint a ki­emelkedően súlyos eredményt. A terhelt a vádbeli alkalommal a gépjármű­vezetésben szinte egyedül álló figyelmetlenséget tanúsított. A baleset idején és helyén a baleset alkalmával három gépjármű mozgott. Mind a három gép­járművön levő személyek — a terheltet kivéve — észlelték egymást. A ter­136

Next

/
Oldalképek
Tartalom