Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

Minthogy a Be. 283. §-ának (3) bekezdése értelmében a bíróság az összbüntetésbe foglalást ítélettel mondja ki, — a Be, 231. § (1) bekezdése d) pontját értelemszerűen az összbüntetést megállapító ítélet esetében is alkalmazni kell. Mivel jelen esetben az összbüntetésbe foglalt szabadságvesztések közül az 5 évi szabadságvesztés tekintetében a Btk. 39. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennforognak, és mivel az e törvényhellyel megállapított korlátozás a Btk. 39. §-ának helyes értelme szerint az összbüntetésre is kihat: törvényt sértett a megyei bíróság, amikor az összbüntetés vonatkozásában a feltételes szabadságra bocsátás korlátozását tartalmazó rendelkezést elmulasztotta. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 282. §-ának (1) és (4) bekezdése alapján a törvénysértést megállapította és egyben kimondta, hogy a terhelt az 5 évi és 3 hónapi összbüntetés háromnegyed részének kiállása után bocsátható csak feltételes szabadságra. (Legf. Bír. B. 1.149/1962. sz. törvényességi határozata.) [3504.] 220. A felfüggesztett szabadságvesztésre elítélés jelentősége a feltételes szabadságrabocsátásnál. A Btké. 8. §-ához képest a feltételes szabadság kérdésében a Btk. hatálybalépése után a Btk. 39. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók. A bíróságnak adott esetben azt a kérdést kellett elbírálnia, hogy az 1958ban lopások miatt történt felfüggesztett szabadságvesztésre való elítélésnek van-e a feltételes szabadságra korlátozó hatása. A Btk. 39. § (2) bekezdése a következőképpen szól: „A büntetés háromnegyed részének kiállása után bocsátható feltételes szabadságra a szándékos bűntett miatt elítélt, ha megelőzőleg szándékos bűntett miatt egy ízben már szabadságvesztésre ítélték, és ennek kiállásától, vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűntett elkövetéséig 10 év még nem telt el." Az idézett szövegben előforduló „szabadságvesztésre ítélték, és ennek kiállásától vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűntett elkövetéséig" kifejezéssel találkozunk többek között a Btk. 115. §-ának első fordulatában és a 311. § 2. pontjában. Mindkét törvényhely a visszaesőnek a fogalmát határozza meg általánosságban, illetve a XVI. fejezet szempontjából. Töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy a visszaesés megállapításához nem kívánja meg a büntetésnek egészben vagy részben való kiállását, hanem elegendő ehhez az elítéltség. Az új jogszabályok nagy része már az ennek megfelelő szövegezést tartalmazza. A Btk. pedig egységesen és félreérthetetlenül nem a büntetés kiállásától, hanem az elítéléstől rendeli számítani a viszszaeséshez megkívánt időt. Ebből következik, hógy a szabadságvesztés felfüggesztése esetén az ítélet jogerőre emelkedésétől kell számítani a visszaesés szempontjából meghatározott idpt. Ha azonban a próbaidő rövidebb mint a visszaeséshez megszabott idő (5 év), és a próbaidő sikerrel eltelvén, a rehabilitáció bekövetkezett, a szóban forgó elítélés nem lehet a visszaesés alapja. Felhozható ez ellen az érvelés ellen, hogy a Btk. vonatkozó szövege is tartalmazza a „kiállást". Tartalmazza ugyan a „kiállást", de ezenkívül a „végrehajthatósága megszűnését" is vagylagosan (ez utóbbi szintén eltér a BHÖ, ületve a régi Btk. szövegétől). 77