Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

pésre irányuló előkészület), ha a felhívás eredménytelen volt. Az eredményes felhívás a BHÖ 48. pont (1) bekezdésében [Btk. 203. § (1) bek.] meghatározott és a Btá. 20. § (2) bekezdése [Btk. 14. § (1) bek.] szerinti a tiltott határátlépés elkövetésére irányuló felbujtást valósítja meg. Ez álláspont egyébként olyan esetben alkalmazandó, amikor a törvény valamely bűncselekmény elkövetésére felhívást (előkészületet) külön pönali­zálja. (Kecskeméti Megyei Bíróság Bf. II. 1.274/1960. sz.) [2892.7 61. Ha a bűncselekmény felbujtója egyben bűnsegédi tevékenységet is ki­fejt, cselekményét egységesen felbujtásként kell minősíteni. Ha az elkövető ugyanazon bűncselekmény keretében felbujtói és bűnsegédi tevékenységet is kifejt, cselekményét felbujtásként kell minősíteni, bűn­segédi többlettevékenységét pedig a büntetés kiszabásánál súlyosbító körül­ményként kell értékelni. A felbujtás a bűncselekmény kezdeményezését, a felbujtott személy akaratának az elkövetésre befolyásolását jelenti. A fel­bujtó rábíró tevékenysége egyik döntő mozzanata a bűncselekmény elkö­vetésének. A bűnsegéd ezzel szemben a tettes által már elhatározott bűn­cselekmény végrehajtásához nyújt segítséget. A felbujtás, mint a bűncse­lekmény elkövetésének életrehívója, a bűnözési szándék felkeltője, tartal­mában mennyiségileg általában több, mint a bűncselekménynek csupán a végrehajtását előmozdító, azt megkönnyítő bűnsegély. Ebből folyik, hogy bár a törvényes büntetési tétel a felbujtóra és a bűnsegédre, sőt a tettesi cse­lekményre is azonos, általában a felbujtás súlyosabb megítélés alá esik, mint a bűnsegély. Ezért e két részességi alakzat találkozása esetén a bűnsegélyt kell a felbujtásba beolvasztani. Ezt nem érinti az sem, hogy egyes konkrét esetekben a felbujtás és a bűnsegély értékelésének eredménye fordított is lehet. (Legf. Bír. Bf. III. 1.582/1954. sz.) [649.] 62. A tettes cselekménye az emberölés tényelemeit valósította meg, míg a felbujtók bűnösségét a bíróság csak testi sértésben állapította meg. A sértettet a III. r. vádlott nagy erővel hátbaszúrta és így megölte. Az első­bíróság I—II. r. vádlottakat felbujtóként, III. r. vádlottat tettesi minőségben elkövetett szándékos emberölésben mondotta ki bűnösnek. Ámde a megálla­pított tényállásból csak arra vonható megnyugtató következtetés, hogy az I. és II. r. vádlottak szándéka verekedésre, testi bántalmazásra irányult és erre bírták rá a III. r. vádlottat is. Azonban ezen túlmenően arra, hogy a sértett megölésére bujtották volna fel, a per adataiból következtetést vonni nem lehet. Minthogy pedig a szándékot és annak minőségét mindegyik közre­működőre nézve önállóan kell vizsgálni és eldönteni, az I. r. és II. r. vád­lottak felbujtói tevékenységét nem lehet szándékos emberölés felbujtása­ként minősíteni. A vádlottak rábíró szándéka csupán testi bántalmazásra irányult. (Legf. Bír. Bf. I. 1.483/1956. sz.) [1606.] 63. Lopásra irányuló felbújtói tevékenység. Sz. vádlott a lopások elkövetésére való ismételt felhívásaival, a sértettek lakcímeinek megadásával, helyszínrajzok készítésével, s azzal, hogy szemé­lyében K. minden esetben a lopott dolgok biztos átvevőjére és értékesítő­jére talált, olyan reábíró tevékenységet fejtett ki, amely K. sorozatos lopási 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom