Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1973)

nyítékainak részletes előadása céljából személyes meghallgatásra, illetve kibékítésük megkísérlésére idézi meg. E törvényi rendelkezés célja az, hogy már a tárgyalás előtt rendel­kezésre álljanak az üggyel kapcsolatos adatok és azok bizonyítékai, s hogy így azokat ne a tárgyaláson legyen kénytelen a bíróság megállapí­tani és beszerezni. Az ügyre vonatkozó adatokat és bizonyítékokat a ma­gánvádló és a terhelt ismeri legjobban, éppen ezért van szükség szemé­lyes meghallgatásukra is. A Be. 45. §-ának (1) bekezdése szerint a magánvádló a jogait képvi­selője útján is gyakorolhatja. A Be. 41. §-a szerint pedig a védő a terhelt érdekében az eljárás bármely szakában indítványokat és egyéb előter­jesztéseket tehet. A magánvádló jogi képviselőjének, illetve a védőnek jelenléte az adott körülmények között az ügy felderítését előmozdít­hatja, jelenlétük azonban a magán vádló és a terhelt személyes meghall­gatásának mellőzésére nem vezethet. A Be. 187. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a magánvádló a személyes meghallgatásra való idézésre nem jelenik meg és kellően ki nem menti magát, a tanács elnöke az eljárást megszünteti. Ugyané § (1) bekezdése kötelezővé teszi a magánvádló személyes meghallgatását. A kitűzött határnapon tehát a magánvádlónak személyesen kell megjelennie, amit nem pótol a jogi képviselőjének egyedüli jelenléte. Amennyiben tehát a magán vádló a meghallgatásról elmarad, az eljá­rást meg kell szüntetni. Az esetben azonban, ha a határnapon megjelenő magánvádló jogi képviselője a meghallgatásról elmaradó magánvádlót kellően kimenti, úgy az eljárást megszüntetni nem lehet. A törvény cél­jával ellentétes és káros lenne olyan gyakorlat kialakítása, amely a ma­gánvádló jogi képviselőjének megjelenését a magán vádló személyes megjelenésével egyenértékűnek tekintené. BK 273. A Be. 338. §-a — ügyészi fellebbezés hiányában — a többi jogosult által bejelentett fellebbezést csak a próbára bocsátást vagy a bírói meg­rovást kimondó ítéleti rendelkezés ellen zárja ki. Az ítélet egyéb ren­delkezései és annak indokolása elleni, tehát a felmentésre irányuló fel­lebbezés nem kizárt, ügyészi fellebbezés hiányában sem. A Be. 338. §-a szerint a próbára bocsátást vagy a bírói megrovást ki­mondó rendelkezés ellen a jogosult által bejelentett fellebbezés csak ak­kor hatályos, ha e rendelkezés ellen az ügyész is fellebbezést jelentett be. Ez a szabály kivétel a Be. 233. §-ának (3) bekezdésében foglalt álta­lános szabály alól, amely szerint a fellebbezés az ítélet bármely rendel­kezése ellen vagy kizárólag az indokolás ellen is irányulhat. A Be. 238. §-a — mint kivételes szabály — szorosan értelmezendő. Ehhez képest csak a próbára bocsátást vagy a bírói megrovást kimondó rendelkezés ellen nem fellebbezhet a többi jogosult, ha e rendelkezés ellen az ügyész nem élt fellebbezési óvással. Nincsenek azonban elzárva attól, hogy az ítélet vagy végzés egyéb rendelkezése ellen fellebbezést jelentsenek be. A Be. 338. §-ának indoka nyilvávalóan az, hogy ha az ítéleti tényállás és az indokolás törvényes a fiatalkorú érdekében alkalmazott enyhe 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom