Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1973)
a másodfokú bíróság a fellebbezési eljárás eredményeként maga meghozhat, így az előkészítő ülés teljesen céltalan volna. A tárgyalástól való megismétlésen kívül azonban szükséges lehet az eljárásnak a nyomozás szakától kezdődő megismétlése is. BK 48. Az ügyész részvétele a tárgyaláson a Be. 18. §-a (1) bekezdésének és (2) bekezdésének a) pontjának eseteiben akkor is kötelező, ha az ügyész a vádat elejtette. A Be. 221. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis, ha a bíróság a vádelejtést nem látja indokoltnak, az eljárást folytatja és ítéletet hoz. BK 49. Ha az ügyész a Be. 34. §-ának (2) bekezdése alapján a vád képviseletét a magánvádlótól átvette, a járásbíróság előtti tárgyaláson való részvétele pusztán ezen az alapon nem kötelező. Az a körülmény, hogy az ügyész a magánvádlótól a vád képviseletét átvette, egymagában nem lehet indok arra sem, hogy a bíróság a Be. 18. §-a (2) bekezdésének d) pontja alapján az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelezze. Az esetleges kötelezés kérdését ettől függetlenül esetenként kell a bíróságnak elbírálnia. BK 50. Ha az ügyész magánvádas ügyben nem vette át a vád képviseletét, az ítéletet nem kell a részére kézbesíteni. BK 51. Ha a bíróság a tárgyaláson pótnyomozást (nyomozást) rendel el: az ügy továbbra is a bírósági tárgyalás szakában marad. A tárgyaláson elrendelt pótnyomozás (nyomozás) a Be. 212. §-a értelmében a bizonyítás kiegészítésének egyik módja. Ennek igénybevétele nem változtat azon, hogy az eljárás a tárgyalási szakaszba jutott; az ügy a pótnyomozás elrendelésével sem kerül vissza a nyomozati szakaszba. Ebből következik, hogy ilyen esetben az előzetes letartóztatás, illetve szabadlábrahelyezés kérdésében való döntés is a bíróság feladata. Az ügyész a nyomozást meg nem szüntetheti, a vádat a bíróságra kötelező hatállyal el nem ejtheti. A tárgyaláson elrendelt pótnyomozás (nyomozás) után újabb előkészítő ülésnek a vádmódosítás esetén sem lehet helye. 74