Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)

neküléssel kitérni a támadás elől; kivételesen azonban a büntetőjogilag közömbös elhárítási mód választásának a kötelezettsége terheli a hozzátartozót a felmenője, testvére vagy házastársa részéről ellene intézett, illetőleg fenyegető támadás esetén. Megkívánható ez a súlyosabb fokban kóros elmeállapotban, szemmel láthatóan tudatzavarban levő személyek jogtalan támadása esetén is, függetlenül attól, hogy a tudatzavart állapotot mi válthatta ki. 3. A jogos védelem szükségességének megítélését nem lehet kizárólag a támadó és a védekező személynél levő eszközök veszélyességének mechanikus vizsgálatára korlátozni, hanem a konkrét veszélyhelyzet felmérése, az egymással szemben álló személyek adottságai, a támadók, illetőleg védekezők számaránya, fizikai erőfölénye és az ebből fakadó támadási és védekezési lehetőségek alapján kell a helyzetet értékelni. 4. A jogos védelmi cselekmény arányossága szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan támadás okozott volna. Az élet ellen irányuló támadás esetén azonban — a védett jogtárgy egyenértékűsége folytán — az arányosság vizsgálata szükségtelen. Más a helyzet, ha a támadás a testi épség ellen irányul. Ilyen esetben az elhárító magatartásnak arányban kell állnia a támadással. Nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését, ha az életveszélyes testi sértés okozását célzó jogtalan támadás elhárítása a támadó halálát eredményezte. 5. A szükségességet és arányosságot tárgyi tényezők alapján kell megítélni. Ijedtség vagy a menthető felindulás által az elkövető felismerési, akarati vagy értékelő képességét kizáró vagy korlátozó tudatzavar azt eredményezheti, hogy a megtámadott a tényleges vagy közvetlenül fenyegető támadást az elhárítás időpontjában a valóságosnál súlyosabbnak ítéli meg, illetőleg azt súlyosabban viszonozza. Azt, hogy a jogtalan támadás az elkövetőben milyen hatást váltott ki, az ijedtség vagy menthető felindulás kizárta, avagy korlátozta-e a védekezés szükséges mértékének a felismerésére vonatkozó képességében; olyan kérdés, amelyet annak alapján kell megítélni, ahogyan a kialakult helyzetet a megtámadott észlelte. Ilyen nézőpontból kell vizsgálni, hogy mennyiben volt elvárható a megtámadottól a támadáselhárításhoz szükséges mód és mérték helyes megválasztása. 6. A jogos védelem körében kifejtett cselekmény értékelése megelőzi az erős felindulásban elkövetett emberölés miatti felelősség megállapítását. Ha a jogos védelmi helyzetben cselekvő menthető felindultságában túllépi az elhárítás szükséges mértékét és tényállásszerű ölési cselekményt valósít meg: a cselekményt a Btk 166. §-a szerint kell minősíteni, egyúttal a büntetőjogi felelősség tekintetében a Btk 29. §-a (2) vagy (3) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni. Ha viszont az elkövető a jogos védelmi helyzet megszűnése után, de a jogtalan támadás miatt kialakult menthető felindulásban követi el a cselekményt, vagyis időbelileg lépi túl a jogos védelem körét: a cselekmény a Btk 167. §-a szerint minősülhet. 7. Ha az elkövető a valóságos helyzet téves felismerése folytán abban a tudatban cselekszik, hogy ellene jogtalan támadást intéztek, vagy ilyennel közvetlenül fenyegették (vélt jogos védelem), a tévedésre vonatkozó rendelkezéseket (Btk 27. §) kell alkalmazni. 53