Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)

vetített nyomatékuk a döntő a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességének a megítélésénél. c) A kétszeres értékelés tilalma a bűnösségi körülmények értékelésénél is érvényesül. A törvényhozó által tényállási elemként szabályozott, avagy súlyosabb, illetve enyhébb minősítést megalapozó körülményt külön érté­kelni nem lehet. Ez a tilalom azonban nem értelmezhető mechanikusan. Minden olyan esetben, amikor a szóban forgó körülmény a minősítéshez szükséges mér­téket jelentősen meghaladja, nincs akadálya — a súlyosabb vagy privile­gizált minősítés mellett — azt külön súlyosító vagy enyhítő körülmény­ként is értékelni. Ilyen esetekben is szükséges az ítéletben a minősítő és a bűnösségi körülményeket egymástól elhatárolni. (Tárgyi vonatkozásban pl. súlyosító körülmény a különösen nagy kár irány összegét jelentősen meg­haladó kárösszeg, míg alanyi vonatkozásban pl. enyhítő az erős felindulás­ban elkövetett emberölésnél a felindulásnak az e minősítéshez szükséges mértéket meghaladó foka stb.) d) A Btk egységes egész, s ehhez képest az abban foglalt jogpolitikai ér­tékelésnek közvetve is érvényesülnie kell. Ezért az egyes bűncselekmé­nyeknél súlyosabban vagy enyhébben minősített esetként szabályozott kö­rülmény — súlyosító vagy enyhítő hatású — bűnösségi körülményként más bűncselekményeknél is értékelésre kerülhet. ej A Btk általános rendelkezéseiben foglalt egyes büntethetőségi aka­dályok — ilyen pl. a jogos védelem, illetve az elhárítás szükséges mérté­kének túllépése, kísérletnél az önkéntes elállás, illetve az eredmény bekö­vetkezésének önkéntes elhárítása — megközelítése enyhítő körülmény. f) A büntetés kiszabásánál a fentiekhez képest érvényesülő alanyi szem­pontok nem zárják ki bizonyos tárgyi körülmények értékelését. A cselek­mény tárgyi súlyát, főként annak társadalomra veszélyességét befolyásol­hatja, csökkentheti vagy növelheti olyan körülmény is, amelyről a tettes­nek nem volt tudomása, illetve utóbb következett be. (Pl. a megölt sértett­nek nagyszámú eltartásra szoruló gyermeke volt; az okozott kár utóbb tel­jes egészében megtérült stb.) Nyilvánvalóan lényegesen nagyobb a nyoma­téka az olyan bűnösségi körülménynek, amelyről az elkövető a cselekmény megvalósításakor tudott, mint amelyről nem tudott. A törvényi tényállá­son kívül eső következmény — tárgyi okokból való beállta — akkor is bűnösségi körülmény lehet, ha az elkövető tudata nem terjedt ki erre. II. Az egyes bűnösségi körülmények közül a következők tekintetében szük­séges az egységes értékelést elősegítő iránymutatás. A) Alanyi jellegű bűnösségi körülmények 1. A büntetlen előélet általában enyhítő körülmény. Kivétel ez alól: ha az elkövető fiatalkorú vagy a fiatalkort néhány évvel meghaladott, ún. fia­tal felnőtt. Általában ugyancsak kizárt ennek enyhítő körülményként érté­kelése hivatalos személynél, kivéve, ha a bűncselekmény semmilyen kap­csolatban sincs az elkövető e minőségével. Nem kizárt a büntetlen előélet 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom