Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)
ezért a kísérlet általában nem éri el a társadalomra veszélyességnek azt a fokát, amelynek a törvényi büntetés felső határa felel meg. Ily büntetés kiszabására tehát csak kivételesen kerülhet sor. A törvényi büntetési tétel alsó határa a bűncselekmény enyhébb megítélésű esetét tartja szem előtt: annak megfelelő vagy azt megközelítő tartamú büntetés kiszabására — az állandó bírói gyakorlat szerint — csak jelentős súlyú enyhítő körülmények fennforgása esetén kerülhet sor. Ezért a kísérleti cselekményeknél is csak akkor indokolt az enyhítő szakasz alkalmazása [Btk 87. § (2) bekezdés], ha az értékelésre kerülő enyhítő körülmények olyan súlyúak, hogy a törvényi büntetés alsó határának megfelelő büntetés is túl szigorú volna. A bűncselekmény tárgyi oldala körében kerülnek értékelésre a bűncselekményt megvalósító magatartás következményei: a bekövetkezett sérelem nagysága, illetve a veszélyeztetés közelebbi vagy távolabbi foka. A büntetés kiszabásánál lényeges szempont, hogy az elkövető mennyire jutott előre a bűncselekmény megvalósítása útján. A halálos eredmény elmaradása, ami leggyakrabban a véletlenen vagy azonnali orvosi beavatkozáson múlik, nem eredményezheti a kísérleti cselekmény enyhébb elbírálását. A Btk 87. §-ának (3) bekezdése a bűnsegély, illetve a kísérlet esetére rendelkezik. A Btk 87. §-a szakít a megelőző jogi szabályozással, és csak az egyszeri enyhítés lehetőségét biztosítja a bíróságok számára. A kétszeres enyhítés csak szűk körben érvényesülő intézkedés. Ebből folyik, hogy az e körben értékelhető enyhítő körülmények a törvényszabta keretre korlátozódnak: kísérlet esetén tehát csak akkor alkalmazható a 87. § (3) bekezdése, ha az értékelhető enyhítő körülmények a kísérlethez mint olyanhoz kapcsolódnak, magával a kísérleti szakkal kapcsolatban merültek fel [pl. a távoli kísérlet, az eredmény elhárításában való, a Btk 17. § (3) bekezdésében írt mértéket el nem érő közreműködés]. Az enyhítő rendelkezések alkalmazását természetesen mindenkor az adott ügynek megfelelően kell eldönteni. Kétségtelen azonban, hogy a fenti elvek figyelembevétele mellett kialakítandó törvényes büntetéskiszabási gyakorlat hathatósabb büntetőjogi védelmet fog biztosítani az emberi életet támadókkal szemben. 2. Az emberölés befejezett eseteiben a büntetéskiszabási gyakorlat azt mutatja, hogy a kiszabott büntetések általában megfelelnek az elbírált bűntettek társadalomra veszélyességének. Egyes esetekben a társadalmi értékítélet, amely az emberi élet pótolhatatlanságának a felismerésén alapszik, azért kifogásolta az ilyen ügyekben kiszabott büntetéseket, mert az életnek erőszakos, bűncselekmény útján való elvételét „főbenjáró" cselekménynek tekinti. Jogpolitikai elveinknek e cselekmények viszonylag nagy száma miatt az felel meg, hogy azokBan az esetekben, amikor emberi élet esett áldozatul, a tv szigora érvényesüljön. Nem teljesen kiforrott a bírói gyakorlat a gyermeknek a szülés tartama alatt, vagy közvetlenül a szülés után történt megölése értékelésében. A szülés tartama alatt, illetve közvetlenül a szülés után elkövetett ölés társadalomra veszélyességi fokának megítélésénél és a büntetéskiszabásnál az az irányadó, hogy az elkövető beszámítási képességét a szüléssel járó rendkívüli testi és lelki állapot korlátozta-e, s milyen mértékben, illetve, hogy az elbírálás alá vont ügy adottságai alapján a „leányanya" (a házas23