Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)

A tényálláshoz kötöttségről [239. § (1) bek], a másodfokú bizonyításról (240. §), a tényállás kiegészítéséről, helyesbítéséről [258. § (1) bek. a) pont, (2) bek.] és megalapozatlanság esetén az első fokú ítélet hatályon kívül helyezéséről (262. §) szóló törvényi rendelkezések egybevetett értelme alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy: a másodfokú —: bűntetti-eljárásban a megalapozatlanság [239. § (2) bek.] kiküszöbölésének módozatai annak megfelelően különböznek, hogy a megalapozatlanság részleges avagy teljes (a tényállás túlnyomó részére kiterjedő). A Be 240. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint a bírói gyakorlatra várt, hogy a részleges megalapozatlanságot pontosabban elhatárolja a súlyosabb, a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanságtól. 2. A bűntetti eljárásban a Be 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt rendelkezés alapján az első fokú ítélet részleges megalapozatlanságának kiküszöbölésére van lehetőség. Ez kitűnik a tényállás-kiegészítés, helyesbítés céljára rendelkezésre álló eszközökből is (iratok tartalma, helyes ténybeli következtetés, bizonyítás). Az iratok tartalma vagy a helyes ténybeli következtetés útján kiküszöbölhető megalapozatlanság (vagyis a hiányos, iratellenes, helytelen ténybeli következtetésen nyugvó ténymegállapítás) általában részleges. Gyakorlatilag ugyanis alig fordulhat elő, hogy az első fokú bíróság minden rendelkezésre álló irattal ellentétesen, illetőleg kizárólag helytelen ténybeli következtetéssel állapította meg a tényállás egészét (vagy akár túlnyomó részét), minden lényeges bizonyítandó tényt (vagy ezek többségét, Be 59. §). Az a megalapozatlanság pedig, amely rendszerint bizonyítással küszöbölhető ki (tényállás-megállapítási, felderítési fogyatékosságok), a Be 240. §-ának a bizonyításról szóló rendelkezése folytán nem lehet más, mint ugyancsak részleges. Bizonyításnak ugyanis a másodfokú eljárásban csak akkor van helye, ha a tényállás hiányos vagy részben nincs felderítve. Ha pedig bizonyítás csak a tényállás hiányossága vagy részbeni felderítetlensége esetén vehető fel, értelemszerű, hogy a Be 258. §-a (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásával a tényállásnak bizonyítás útján való kiegészítése, helyesbítése a részleges megalapozatlanság kiküszöbölését jelenti. Mindezeknél fogva a másodfokú bíróságnak, ha a megalapozatlanságot észleli, előzetesen vizsgálnia kell a megalapozatlanság részlegességének vagy azon túlmenően terjedelmének a kérdését. Ha ugyanis nem részleges, hanem teljes (a tényállás túlnyomó részére kiterjedő) megalapozatlanságról van szó, a Be 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja nem alkalmazható; ebben az esetben az első fokú ítélet hatályon kívül helyezésének kérdése merül fel (Be 262. §). A részlegesség fogalma a szó szerinti értelemben jelenti mindazt, ami nem teljes. Ebből folyóan a büntető ítélet megalapozatlansága addig a határig részleges, amíg nem terjed ki a tényállás egészére. De mivel a tényállás megállapítása alapvetően az első fokú bíróság feladata, a másodfokú felülbírálat szempontjából indokolt a teljes megalapozatlansággal egy tekintet alá venni azt is, amikor a megalapozatlanság a tényállás túlnyomó részét érinti. A megalapozatlanság részlegességének megítélése nem okoz nehézséget akkor, ha a megalapozatlanság iratellenes vagy helytelen ténybeli következtetésen nyugvó ténymegállapításokban nyilvánul meg. Ezek — jellegükből folyóan — általában nem terjednek ki a tényállás egészére (túlnyomó 155