Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)

gesztett szabadságvesztés kiszabása általában nem célravezető. Helyette inkább újból nevelő intézkedés — pl. ismét javítóintézeti nevelés — alkalmazása a helyes. Mindamellett e két jogintézmény olyan ellentétben nem áll egymással, hogy az eset összes körülményei gondos értékelésének eredményeként együttes alkalmazásuk kizárt vagy éppen törvénysértő lenne. Kivételes esetekben — mint pl. amikor már csak rövid idő van hátra a fiatalkorúnak az intézetből való elbocsátásáig, s ekkor kerül sor az újabb ítélet meghozatalára — indokolt lehet felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása. II. Ha a korábban végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú a próbaidő alatt követ el újabb bűncselekményt, ez a körülmény arra mutat, hogy a korábbi ítélet nem gyakorolt kellő nevelő hatást a fiatalkorúra. Ez a megállapítás azonban nem mindig indokolt. Lehetséges, hogy az elkövetett újabb bűncselekmény tárgyi súlya, társadalomra veszélyessége nem jelentős, s így nem szükséges végrehajtható szabadságvesztés kiszabása. Ezért mindig a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy az adott esetben a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézete avagy a javítóintézet-e az, amely a fiatalkorú jövőbeni fejlődésére a legkedvezőbb hatást fogja gyakorolni. Amennyiben a fiatalkorú átnevelése szempontjából az a döntő, hogy kiemeljék kedvezőtlen környezetéből, a legtöbb esetben elegendő lesz, ha a bíróság javítóintézeti nevelését rendeli el. Ebből a szempontból azonban mélyrehatóan kell vizsgálni az eset összes körülményeit, a fiatalkorú egyéniségét, személy- és életkörülményeit. Ha ezekből arra vonható következtetés, hogy a fiatalkorú átnevelésének érdeke mellőzhetővé teszi a végrehajtható szabadságvesztés kiszabását: javítóintézeti nevelés elrendelése indokolt. Ellenkező esetben, amikor azt a fiatalkorú helyes fejlődése nélkülözhetetlenné teszi — a körülmények gondos mérlegelése alapján — általában végrehajtható szabadságvesztés kiszabása a helyes. BK 79. A kényszergyógykezelés jelülvizsgálata tárgyában folyó különleges eljárás során az ügyésznek, a védőnek és — feltéve, hogy állapota miatt megjelenhet és jogainak gyakorlására képes — a kényszergyógykezelés alatt állónak a tárgyaláson való meghallgatása mindig szükséges. A tárgyalásnak az ügyész és a védő, valamint a kényszergyógykezelés alatt álló távollétében való megtartása a Be 356. §-a (2) bekezdésének főpontjában foglalt eljárási szabályt sérti. I. A Be 356. §-a (2) bekezdésének ^-pontja szerint a különleges eljárások során a bíróság szükség esetén meghallgatja az ügyészt, a terheltet és a védőt. A Be XVIII. fejezetében szabályozott különleges eljárások feladata, amint erre a fejezet miniszteri indokolásának bevezető része rámutat, „az eljárás — általában jogerős ügydöntő határozattal való — befejezése után a büntető eljárás körébe tartozó, de a büntetőjogi felelősséget nem vagy csak másodsorban érintő kérdések eldöntése". Ebből okszerűen következik, hogy ezekben az eljárásokban az ügyész, a 147