Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)
vánvaló, hogy olyan esetben, amikor az elkövető társadalomra veszélyessége nagyobb fokú, következésképpen cselekménye nem minősíthető szabálysértésnek sem. A Btk 299. §-ának (2) bekezdésében felsorolt minősítő körülmények bármelyike általában olyan, amely az említett szempontból kizárja a cselekmény szabálysértésként értékelését. Aki a cselekményt üzletszerűen, bűnszövetségben, gazdálkodó szervezet szabályszerű működésével álcázva stb. követi el, annál a társadalomra veszélyesség olyan foka jelentkezik, amely nem teszi lehetővé a cselekményének szabálysértésként való értékelését. Ugyanakkor természetesen nem kizárt egyéb körülmények figyelembevétele a bűncselekményként való értékelésnél. 3. Az ítélkezési gyakorlat egyöntetűsége szükségessé teszi tárgyi vonatkozásban is bizonyos iránymutatás adását. Értékhatár felállításáról természetesen nem lehet szó, de az egyébként is a bírói gyakorlatot szükségtelenül megmerevítené. Ugyanakkor kívánatos forintösszegben megjelölni azt az áru értéket, amelyet meghaladó áru tekintetében elkövetett cselekmény általában, rendszerint már nem szabálysértés, hanem bűncselekményt valósít meg. Népgazdaságunk jelenlegi fejlődési fokán a gazdasági helyzetet figyelembevéve ez az áruérték ez idő szerint mintegy 10 000 forintban jelölhető meg. Ez áll összhangban azzal is, hogy az 1979. évi 10. sz, tvr 44. §-ával módosított Sztv 111. §-a a jogosulatlan kereskedés szabálysértése miatt kiszabható pénzbírság összegét felemelte. Ennek megfelelően a jogszabály a korábbinál súlyosabb megítélésű ilyen cselekményeket is a szabálysértés körébe kívánta vonni. Mindezekre tekintettel jelenleg 10 000 forintban jelölhető meg az az irányösszeg, amelyet meg nem haladó áruérték tekintetében elkövetett cselekmény általában szabálysértésként minősülhet. 4. Végül jelentősége van nemcsak az áru értékének, hanem az elkövető tevékenysége folytán elért illetéktelen nyereségnek is. Ezt azonban helytelen lenne összegszerűen meghatározni, hanem helyesebb azt az áru értékére vetítve megjelölni. Az áru értékének egyharmadát meghaladó nyereség elérése esetén a cselekmény gazdasági megítélése olyan, hogy az általában már nem tekinthető szabálysértésnek. BK61. A hivatalos személy elleni erőszak akkor minősül felfegyverkezve elkövetettként, ha az elkövető az élet kioltására alkalmas eszközt a bűncselekmény elkövetésekor magánál tartja annak érdekében, hogy azt szükség esetén felhasználja — függetlenül attól, hogy a hivatalos személynek az elkövető felfegyverkezett voltáról tudomása van-e vagy sem. 1. A hivatalos személy elleni erőszak a Btk 229. §-ának (2) bekezdése szerint súlyosabban, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha az elkövető fel volt fegyverkezve. A Btk 137. §-ának 3. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint felfegyverkezve az követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál. Ez a rendelkezés tehát a felfegyverkezve elkövetést nem korlátozza arra 126