Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

mázni [Ptk. 318. §, 321. §, 339. § (1) bek., 48,3. § (4) bek., 512. §, 1970. évi 19. sz. tvr. 1. § (2) bek., 5. §, 11/1969. (VIII. 17.) BkM sz. r. 11. §]. A felek megállapodást kötöttek az alperes kezelésében álló épületben levő üzlethelyiség közös használatára. A megállapodás szerint az üzlethelyiségben vasboltot nyitnak, amelyben a felperes a saját dolgozóival kizárólag az alperes áruit értékesíti, a ráfordításokat és a hasznot pedig 50—50%-ban osztották meg. A felek a szerződést öt évre kötötték és megállapodtak abban is, hogy indokolt esetben azt bármelyik fél az év induló napjára hat hónapos előzetes írásos bejelentés alapján felmondhatja. A szerződés még a Ptk. „idevágó" rendelkezéseire, valamint a 11/1969. (VIII. 17.) BkM sz. rendeletre való utalást tartalmazta. Az alperes 1971. november 17-én kelt levelében a szerződést 1971. december 31-re felmondta. A felperes a felmondást 1971. november 23-án azzal a feltétellel fogadta el, hogy a hathónapos felmondási időre tekintettel az alperes öt havi nyereségrészt (elmaradt hasznot) kártérítésként megfizet. Az alperes ennek az igénynek a jogszerűségét nem ismerte el, ezért a felperes keresetet indított, amelyben az 1971. évi havi átlagforgalom nyereségrészének alapulvételével 450 000 Ft kártérítés megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes a kereset elutasítását kérte és azzal védekezett, hogy a felek között bizományi szerződés jött létre, amelyet a bizományos — a Ptk. 512. §-ának (1) bekezdése szerint — 15 napos felmondással megszüntethet. E határidőnek a szerződésben történt meghosszabbítása a Ptk. 512. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. Szerződésszegés hiányában tehát nem köteles kártérítést fizetni. Az első fokű bíróság szakértői bizonyítás alapján az alperest 187 000 Ft kártérítés megfizetésére kötelezte. Az indokolás szerint a felek szerződése sem megnevezésében, sem tartalmában nem volt bizományi szerződés, azt olyan atipikus szerződésnek kellett minősíteni, amely a társasági szerződéshez áll legközelebb. Ehhez képest a felek a hathónapos felmondási időt érvényesen kötötték ki, ezért ennek figyelmen kívül hagyása az alperes részéről szerződésszegést jelentett, tehát a szakértő által megállapított összegű kártérítést tartozik a felperesnek megfizetni. Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be. Ebben előadta, hogy a felperessel kötött megállapodás nagyrészt a bizományi szerződés elemeit tartalmazta, a felek erre vonatkozó szándékát az is bizonyítja, hogy a szerződésben a 11/1969. (VIII. 17.) BkM sz. rendeletre hivatkoztak, amely a bizományosi tevékenységet szabályozza. Az alperes előadta továbbá, hogy mind a bolthelyiséget, mind a teljes árukészletet az alperes biztosította, vagyis az anyagi eszközök közös rendelkezésre bocsátása és a közös kockázatvállalás — a társasági szerződés fő ismérvei — nem valósultak meg. — A fellebbezés nem alapos. A szerződés 2. pontjából kitűnik, hogy a felperes az alperes által rendelkezésre bocsátott bolthelyiségben nem a saját, hanem az alperes áruját forgalmazta. Ez, valamint az a körülmény, hogy a szerződés 18. pontja a 11/1969. (VIII. 17.) BkM sz. rendeletet hívja fel, arra enged következtetni, hogy a felek bizományi jellegű ügyletet kívántak kötni. A bizományi szerződés szabályaitól azonban a szerződés annyiban is eltér, hogy a bizományi díjat a felek nem, illetve nem a szokásos módon határozták meg. Abban állapodtak meg ugyanis, hogy a hasznot meghatározott arányban egymás között felosztják. Nincs jogszabályi tilalom arra, hogy a bizományi díjat a 91