Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

lyek jól jövedelmező ipari vállalkozása útján a szövetkezet különösebb eszközbefektetés nélkül jelentős anyagi előnyre tett szert. A lényegében önállóan működő részlegek ugyanis a bevétel 49%-ával szabadon rendelkeztek, míg annak 51%-a a szövetkezetet illette és ezt az 51%-ot már alig terhelte kiadás. Meg nem engedett jövedelmét a szövetkezet engedély nélkül folytatott ügynöki tevékenységével is növelte és ezen az úton is 371 000 Ft tiltott jövedelemhez jutott. A megállapított tényállás az 1/1968. (I. 16.) Korm. sz. rendelet 2. §-ában meghatározott feltételeket megvalósítja, és ezért gazdasági bírság kiszabásának volt helye. A bírság összegének az említett rendelet szerint meg kell haladnia az elért jogtalan előny összegét, ezért a gazdasági döntőbizottság a 11/1968. (III. 25.) PM sz. rendelet 2. §-ának (2) bekezdésére is tekintettel a gazdasági bírság összegének megállapításánál nem a szövetkezet nettó nyereségéből, hanem az elért adózatlan eredményből indult ki, és ezt az összes körülmény figyelembevételével — a gazdasági bírság rendeltetésének megfelelően — növelte. A határozat ellen a szövetkezet fellebbezést terjesztett elő. Ebben elsősorban tevékenységének jogszerűségével foglalkozott. Arra hivatkozott, hogy az illetékes hatóság szabályszerűen eljárva adott ki engedélyt részére műszerész-, majd lakatosipari tevékenység folytatására, az engedélyeket utóbb az egész ország területére kiterjesztette, és ezek az engedélyek a csavargyártásra is vonatkoznak. A megjelölt szakmák körébe ugyanis ez a tevékenység beletartozik. Végül azzal érvelt, hogy a kifogásolt tevékenységet a hatóság felszólítására nyomban megszüntette, a gazdasági bírság kiszabott összege rendkívül súlyosan érintené a szövetkezet anyagi helyzetét, s más rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények is fennállnak, amelyeket figyelembe kell venni a bírság összegének megállapításánál. A bevételét csökkenti a kivetett adó és adóbírság is. — A fellebbezés nem alapos. A szövetkezet valóban az egész ország területére érvényes kisipari működésre, a műszerész- és a lakatosiparra vonatkozóan kapott engedélyt, illetve iparigazolványt. Ezek az engedélyek azonban akkor is legfeljebb formálisan adhattak volna jogot a szövetkezetnek az általa folytatott tevékenységre, ha a csavarok nagyüzemi jellegű előállítása valóban beletartoznék a műszeripar vagy a lakatosipari fogalmi körébe. A telephelyétől távol, nagyban, gyárszerűen folytatott csavaráru-előállítás mindenképpen meghaladta egy vidéki szövetkezet által jogszerűen gyakorolható azt a tevékenységi kört, amelyre a szövetkezetekre vonatkozó jogszabályok szellemében az iparengedélyek kiadásakor a hatóság gondolhatott. A szövetkezet által előterjesztett kérelem, valamint az annak tárgyában hozott határozat alapján kétségtelen, hogy a műszerésziparon belül ténylegesen csak a rádió, a televízió és az irodagép javítási tevékenységre adták ki az engedélyt, a hatóság csak ennek a tevékenységnek az előfeltételeit vizsgálta. Az iparengedéllyel tehát a szövetkezet visszaélt, amikor annak alapján a szövetkezetnek gazdasági életünkben megszabott feladatkörét túllépve olyan iparűzést folytatott, amely nem a lakosság és a helyi kisipar szükségletének a kielégítését, hanem a vállalatok és szövetkezetek kötőelemekkel való anyagellátását célozta. Az is helytálló az első fokon eljárt gazdasági döntőbizottság határozatának indokolásában, hogy a szövetkezet a telephelyek bejelentésére vonatkozó kötelezettségét sem teljesítette megfelelően. A fellebbezés szerint 667