Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

ban a társadalmi életben való részvételt, a fizikai és pszichikai létet, a mindennapos élettevékenységet gátló vagy súlyosbító körülményeket kell összességében mérlegelni. Az adott esetben a munkaügyi bíróság a nem vagyoni kárért való felelősség jogalapját megfeleló'en nem tisztázta. Elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a károkozás következtében mennyiben szűkültek be a felperes életlehetőségei, figyelembe véve életkorát, egyéniségét, baleset előtti életvitelét. Azt sem tárta fel a bíróság, hogy a károsodásnak milyen kihatása volt a felperes emberi kapcsolataira, nem befolyásolta-e pszichikailag hátrányosan a felperes személyiségét. A nem vagyoni kárpótlás alapjául szolgáló kérdéseket a bíróságnak széles körű, szükség esetén hivatalból foganatosított bizonyítási eljárás lefolytatásával kell tisztáznia. Ennek során fontos az orvosszakértői vélemény beszerzése, a nem vagyoni kárpótlásra vonatkozó jogosultság tekintetében azonban a döntés bírósági és nem orvosszakértői feladat. A bíróságnak a szakértői vélemény és a per egyéb adatainak együttes és körültekintő mérlegelésével kell határoznia a nem vagyoni kárpótlás tekintetében. Az ítélkezési gyakorlat szerint az életkörülmények tartós és súlyos megnehezedése csak egymással szoros összefüggésben értelmezhető. A súlyos megnehezülés megállapításának valójában a tartósság is feltétele. A felperes előadta, hogy jobbkezes, ezért e kéz mutatóujjának hiánya, továbbá a középső ujj mozgáskorlátozottsága az otthoni munkák elvégzésében jelentős nehézséget okoz. (Pl. varrás, írás, étkezés stb.) Tény az is, hogy önmagában a munkaképesség-csökkenés százalékos mértékéből nem lehet kiindulni, mert adott esetben a viszonylag kisebb mértékű munkaképességcsökkenés is jelentősen befolyásolhatja a társadalmi életben való részvétel lehetőségét. A munkaügyi bíróság nem vonta mérlegelési körébe azt a körülményt, hogy a felperes - éppen idősebb kora miatt - a korábbi életvitelében fokozottabban korlátozva van. A munkaügyi bíróság a jelen perben nem tisztázta a nem vagyoni kártérítés alapjául szolgáló körülményeket, a szakértői véleményen túlmenően más bizonyítékot nem szerzett be, nem vont mérlegelési körébe, még a felperes részletes meghallgatását is mellőzte, jóllehet a bíróságnak szükség esetén hivatalból is el kell rendelnie a megfelelő bizonyítás lefolytatását. Miután a jogalap kérdésében a bíróság elutasító döntést hozott, a tényállás felderítetlen maradt a tekintetben is, hogy milyen összegű kárpótlás az, amely arányban állna a felperes által elszenvedett nem vagyoni hátránnyal. (M. törv. I. 10 221/1984. sz., BH 198513. szám 120.) 215. Ha a fél a nem vagyoni kárpótlás iránti igényét irreálisan alacsony mértékben határozza meg, a munkaügyi bíróságnak a felet a kereseti kérelem megváltoztatásának lehetőségéről abban az esetben is tájékoztatnia kell, ha a félnek jogi képviselője van [Pp. 3., 4. §, 146. § (3) bek., 215. §, 247. § (1) bek. b) pont, Mt. V. 83. § (5) bek., PK 398. sz.]. A felperes darukötöző volt az alperes alkalmazásában. 1982. január 29-én üzemi balesetet szenvedett: a daruval felemelt betonacél-köteg a daru horgáról leesett, és rádőlt a közelben tartózkodó felperesre. A felperes jobb oldalon sorozat-bordatörést, a bal oldali szeméremcsont felső és alsó szárának elmozdulással járó törését szenvedte el, amelyekhez vesezúzódás és agyrázkódás járult. A sérülései következtében rokkantsági nyugdíjas állományba került. A felperes baleseti kárigényét az alperes elutasította. E határozat ellen a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, amely a határozatában a költségei és kiadásai megtérítése fejében 7100 forintot ítélt meg a részére, az ezt meghaladó kérelmét elutasította. A felperes ezt követően a munkaügyi bírósághoz fordult. A keresetlevélben havi 223