Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

1000 forint járadék fizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetét a per során felemelte és - egyebek között - 30 000 forint nem vagyoni kárpótlást is kért. A munkaügyi bíróság az ítéletével 47 540 forint vagyoni kártérítés, 1984. június l-jétől kezdődően havi 1968 forint járadék, 30 000 forint nem vagyoni kárpótlás és 1500 forint első fokú perköltség fizetésére kötelezte az alperest. A munkaügyi bíróság a nem vagyoni kárpótlásra vonatkozó döntését azzal indokolta, hogy a felperes sérülései maradandó károsodással gyógyultak. A baleset által okozott elváltozások jelentős mozgáskorlátozottsággal járnak. A felperes állóképessége annyira csökkent, hogy a saját maga ellátására alig képes. Állapota végleges, javulás nem várható. Mindezek következtében a társadalmi életben való részvétele súlyosan nehezítetté vált. A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett a marasztalás összegének csökkentését kérve. A megyei bíróság részítéletével a vagyoni kártérítés összegét 33 272 forintra, a járadék összegét pedig havi 1084 forintra szállította le, az utóbbinak kezdő időpontját 1984. november 1. napjában állapította meg. A nem vagyoni kárpótlásra vonatkozó marasztaló rendelkezést helyben hagyta. A rokkantsági nyugdíjjal meg nem térült keresetveszteséggel kapcsolatos kártérítési igény tekintetében a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és e körben a munkaügyi bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság a nem vagyoni kárpótlásra vonatkozó ítéleti döntése indokolásában utalt arra, hogy a felperes járóképessége jelentősen romlott, és segítség nélkül csak néhány méter távolság megtételére képes. A munkaügyi bíróság által megállapított 30 000 forint nem vagyoni kárpótlás összege nem túlzott, sőt inkább alacsony, figyelemmel a felperes egészségi állapotára. A jogerős részítéletnek a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó része ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. V. 83. §-ának (5) bekezdése értelmében a munkáltató köteles megtéríteni a dolgozó nem vagyoni kárát, ha a károkozás a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti. A nem vagyoni kárpótlás célja, hogy enyhítse azokat a sérelmeket, amelyek a károsult érdekkörében nem vagyoni hátrányként jelentkeznek. A jogerős ítéletben nem vagyoni kártérítésként megállapított összeg ennek a célnak az elérésére nem alkalmas. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága a felülvéleményében megállapította, hogy a felperes sérülései maradandó károsodással gyógyultak, ami elsősorban a bal alsó végtag károsodásában nyilvánul meg: a bal oldali nervus obturatorius és nervus femoralis részleges sérülésén kívül a szeméremcsont területében tapadó izmok is károsodtak. Ezek az elváltozások jelentős mozgáskorlátozottsággal járnak, és hosszabb út megtételét akadályozzák. Mindezekkel összefüggésben - amint erre a megyei bíróság is helytállóan rámutatott az ítélete indokolásában - annak folytán, hogy nagymértékben járóképtelen, a felperes magánélete és a társadalmi életben való részvétele tartósan és súlyosan nehezült. Kísérő nélkül csak kis távolságot tud megtenni. Ennek következtében az élettere beszűkült, otthonát nem tudja elhagyni, nem képes sétálni, szórakozni menni, kis távolság megtétele is fájdalommal jár. Ezekre a körülményekre figyelemmel a nem vagyoni kárpótlás összegének 30 000 forintban történt meghatározása irreálisan alacsony. Kétségtelen, hogy a jogi képviselővel rendelkező felperes a keresetmódosítást tartalmazó beadványban maga jelölte meg 30 000 forintban a nem vagyoni kárpótlás iránti 224