Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

kötelezett kéri a körülmények megváltozása alapján a megállapított járadék leszállítását (idézett rendelet 10. §),de nem tartalmaz ilyen szabályt a 19/1979. (XII. 1.) MüM rendelet sem. Megfelelő munkajogi szabályozás hiányában a járadék leszállítására irányuló kérelem elbírálásánál is a Pp. 230. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell eljárni. A felhívott jogszabály értelmében a korábbi ítélettel megállapított szolgáltatást legfeljebb a kereset megindítását megelőző hat hónaptól kezdődő időre lehet megváltoztatni. A járadékigény érvényesítése tekintetében a jogszabály felelősségmérséklő (korlátozó) rendelkezést tartalmaz [26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet 14. § (1) bek.], és e szabályt az ítélkezési gyakorlat irányadónak tekinti a járadék felemelése iránti igény esetében is (MJD 1.-340 sz., MJD 2.-382 sz.). Nyilvánvaló, hogy a jogosultnál a kötelezett sem kerülhet kedvezőbb helyzetbe a járadékleszállítás iránti kérelem (kereset) elbírálásakor, különös tekintettel arra is, hogy a dolgozó a megítélt járadékot napi életszükségleteinek kielégítésére használja fel, tehát bizonyos ido elteltével általában nincs abban a helyzetben, hogy a járadék leszállítása iránti kérelem (kereset) alapossága esetében nehézségek nélkül eleget tehessen a járadék visszafizetésével járó kötelezettségének. Ilyen esetben a munkáltatónak lehetősége nyílik arra is, hogy a túlfizetett járadékot beszámítsa a jövőbeni szolgáltatásokba. Mindezekre figyelemmel a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveivel összhangban álló jogértelmezés szerint a munkáltató sem kérheti a megállapított járadéknak hat hónapnál régebbi időre történő leszállítását. Tévedett ezért a megyei bíróság, amikor helytállónak találta az első fokú bíróság álláspontját, amely szerint az alperes 1983. január l-jétől kezdődően kérheti a már megállapított járadék leszállítását, s ennek megfelelően a túlfizetett járadéknak a jövőben esedékes járadékba történő beszámítását, jóllehet az alperes munkaügyi vitát indító kérelme 1984. június 4-én kelt. A helyes álláspontnak megfelelően tehát a munkáltató a már megállapított járadék leszállítása iránti igényt visszamenőleg legfeljebb az azzal összefüggésben kezdeményezett munkaügyi vitát megindító kérelem benyújtását megelőző hat hónaptól kezdődő időre érvényesíthet. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte. A munkaügyi bíróság ítéletét pedig részben és úgy változtatta meg, hogy az alperes által fizetendő járadék összegét 1983. december 1-jétŐl havi 3222 forintra szállította le azzal, hogy az alperes jogosult a túlfizetés összegét 12 havi részletben az ezután kifizetendő járadék összegébe beszámítani. (M. törv. I. 10 200/1985. sz., BH 1986/5. szám 209.) 208. A nyugdíjak jogszabály alapján történt felemelése, valamint a nyugdíjjárulék mértékének emelkedése nem szolgál alapul a járadék csökkentéséhez [1030/1983. (VII. 28.) Mt. h. hat., 66/1982. (XII. 4.) MT r. 38. §, 26/1980. (XII. 20.) MüM r. 9. § a) és b) pont, 10. § (1) bek., MKT 3/1975. sz.]. A felperes az alperes alkalmazásában állva 1961-ben üzemi balesetet szenvedett. Ebből eredően rokkantsági nyugdíjas állományban van. Az 1975-ben indult perben hozott jogerős ítéletében a bíróság az alperes 50%-os mértékű kártérítési felelősségét állapította meg. A felek 1983. március 24-én kötött egyezségében az alperes 1983. január l-jétől havi 2621 forint járadék megfizetését vállalta. Az alperes kérelmére hozott határozatában a munkaügyi döntőbizottság a felperes járadékát 1983. január l-jétől 2580 forintra, 1983. szeptember l-jétől 2505 forintra, 1984. január 1-jétŐl pedig 2426" forintra csökkentette. Helyt adott az alperes azon kérelmének is, amelyben a túlfizetés összegének beszámítását kérte. 219