Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

A felperes a döntőbizottság határozata ellen, annak megváltoztatása érdekében, keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. Álláspontja szerint a járadék leszállításá­nak az adott esetben helye nincs, mert a bányászok jövedelme nem csökkent, hanem emelkedett. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A munkaügyi döntőbizottság határozatát kiegészítette azzal, hogy kötelezte a felperest az 1983. január l-jétől december 31-ig terjedő időben keletkezett 2676 forint túlfizetés megfizetésére a folyó­sításra kerülő járadék összegébe 12 havi részletben történő beszámítással. A felperest megillető járadék összegét a döntőbizottság határozatával egyezően állapította meg. A megyei bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helyben hagyta, mert egyetértett a munkaügyi bíróság döntésével. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. P±z alperesnek a munkaügyi bíróság tárgyalásán tett nyilatkozata szerint az alpe­resnél az 1983. évben 2,96% bérfejlesztés valósult meg. A nyugdíjjárulék mértéke 1983. január 1-jétŐl emelkedett, s emelkedett a felperes nyugdíjának összege is a nyugdíjak általános évenkénti emelése, valamint az 1983. szeptember l-jétől az 1030/ 1983. (XII. 28.) Mt. h. határozat alapján 150 forinttal történt felemelése következté­ben. Az alperes mindezeket a körülményeket figyelembe véve kérte a felperes jára­dékának csökkentését, és határozta meg, hogy álláspontja szerint a felperest milyen összegű járadék illeti meg. A munkaügyi döntőbizottság ennek az álláspontnak meg­felelő határozatot hozott, az e határozat elleni keresetet pedig a munkaügyi bíróság elutasította. Ez az elutasítás s a felperes járadékának csökkentése törvénysértő. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma Tanácselnöki Értekezletének 3/1975. számú állásfoglalása szerint a nyugdíjaknak a kártérítési járadék megállapítása után történő általános évenkénti emelése járadékcsökkentő tényezőként nem vehető figye­lembe. Az állásfoglalásnak megfelelően egyes nyugellátásoknak az 1030/1983. (VII. 28.) Mt. h. határozat alapján történt felemelése sem szolgálhat a járadék csökkentésé­nek alapjául. Egységes az ítélkezési gyakorlat abban is, hogy a nyugdíjjárulék mértékének a 66/1982. (XII. 4.) MT rendelet 38. §-a alapján történt felemelésére tekintettel sem lehet a már megállapított járadékot csökkenteni. Ettől független más kérdés az, hogy a járadéknak a 26/1980. (XII 20.) MüM rende­let 10. §-ának (1) bekezdése alapján történő felemelésének kártérítést csökkentő ténye­zőként a felhívott rendelet 9. §-ának a) ésb) pontja értelmében az elmaradt keresetre eső nyugdíjjárulékot, valamint a nyugdíj ténylegesen folyósított összegét kell kártérí­tést csökkentő tényezőként figyelembe venni. Az adott esetben azonban a járadék felemelésére annak ellenére, hogy az 1983. évben is történt - viszonylag csekély mértékű - bérfejlesztés, nem került sor, a már megállapított járadékot pedig az előzőekben kifejtetteknek megfelelően nem lehetett volna csökkenteni. Az ezzel ellentétes jogerős ítélet törvénysértő. (M. törv. I. 10 014/ 1986. sz., BH 1986111. szám 481.) be) Kártérítést csökkentő tényezők 209. A munkáltatónak az üzemi balesetekért való felelőssége (Mt. 62. §, Mt. V. 83. §) alapján a sérültet megillető járadék összegének meghatározásánál a sérült el­maradt jövedelméből kell levonni a 26 j1980. (XII. 20) MüM rendelet 9. §-ában fel­sorolt összegeket, köztük a társadalombiztosítási ellátásokat, valamint azt az összeget is, amelyet a dolgozó a munkáltató által javára kötött élet- vagy balesetbiztosítási szerződés 220

Next

/
Oldalképek
Tartalom