Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

1984. december 10-én munkavégzés közben üzemi balesetet szenvedett, amelynek következményeként baleseti rokkantsági nyugellátásban részesül. A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében a balesettel összefüggésben keletkezett vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítését kérte. A munkaügyi döntőbizottság a határozatával a kérelmét elutasította. A felperes a munkaügyi bíróság előtt indított keresetében a döntőbizottság határozatának megváltoztatásával a vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítésére kérte kötelezni az alperest. A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 11 780 forintot illetményföldhasználat elmaradásából eredő kár címén, 1500 forintot látogatási, utazási költség címén, nem vagyoni kártérítés címén pedig 50 000 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes és két munkatársa a baleset napján pótkocsi javítására kapott utasítást. A javítandó pótkocsit az autószerelő műhelybe állították-be. A felperes a munkatársaival megkezdte a pótkocsi oldalfalainak leszerelését úgy, hogy a felperes a pótkocsi hátsó támfalán levő - az oldalfalakat rögzítő karok - leszerelését végezte. A felperes csoportvezetője a másik dolgozóval együtt felment a pótkocsi platójára, és a hosszanti oldalfalak leszereléséhez kezdtek. A felső oldalfalat az utóbbi dolgozó fél kézzel tartotta, mert a rögzítő csapszeget kalapáccsal kellett kiütnie. A kiütés során a fél kézzel tartott oldalfal megcsúszott, és az a földre zuhant. A felperes e munkafolyamatot figyelve a kalapácsütést látva, az oldalfal leesését kívánta megakadályozni, és azt kézzel megtartani azért, hogy a kb. 1,5 méter távolságra levő másik gépkocsiban a kár keletkezését megakadályozza. Az oldalfal azonban olyan hirtelen csúszott meg, hogy azt a felperes nem tudta megtartani, az a fejére zuhant, melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett, a munkaképességét elvesztette. A munkaügyi bíróság a munkavédelmi szakértő véleményében foglaltakra alapozottan a felperes közrehatását a baleset bekövetkezésében 50%-os mértékűnek értékelte. Álláspontja szerint a felperesnek a hosszú évek munkavégzési gyakorlata alapján tudnia kellett volna, hogy meggondolatlansága, figyelmetlensége baleset előidézésére alkalmas. A kárviselési arány figyelembevételével a 26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet 3. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltak alapján állapította meg az alperest terhelő kártérítés összegszerűségét. Az ítélet ellen a peres felek és az ügyész élt fellebbezéssel. A megyei bíróság jogerős ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az illetményföld használatának elmaradásából eredő kár címén megállapított 11 780 forintot 3927 forintra leszállította, és kötelezte az alperest, hogy 1990. október 31. napjáig évenként ugyanezt az összeget fizesse meg a felperesnek. Egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az ítéleti döntés alapjául elfogadott tényállásból megállapítható, hogy az üzemi balesetet előidéző javítási munkálatok megkezdésekor az alperes munkáltató már megsértette a reá irányadó munkavédelmi szabályokat. A munkavédelmi szakértői véleményből kitűnően, ahol leeső tárgy a dolgozókat veszélyezteti, ott különös gonddal kell a munkaszervezést elvégezni,,és a dolgozók védelméről gondoskodni. Az alperes megbízottjai akkor jártak volna el a munkavédelmi szabályoknak megfelelően, ha az oldalfal leszerelését a technológiai előírások szerint végzik, ami a súlynormák megtartása érdekében két személy együttes munkavégzését igényelte. Az eljárt bíróságok a szakértői véleményt ítélkezésük alapjául elfogadták, ugyanakkora felperes terhére értékelték, hogy utasítás ellenére a pótkocsi leszerelendő oldalfala alatt állt, azt leesés közben kézzel akarta megtartani. 209