Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

désének abból a rendelkezéséből, hogy munkaügyi vitát csak az elévülési időn belül lehet kezdeményezni, az következik, hogy az e viták elbírálásában eljáró szerveknek az elévülést hivatalból figyelembe kell venniük. Mivel pedig a Vht. 48. §-ának (2) bekezdése szerint a végrehajtási jog elévülését is hivatalból kell figyelembe venni, ha az alapjául szolgáló követelés (főkövetelés) tekintetében jogszabály ugyanígy rendelkezik, az adott esetben a Vht. 48. §-ának (3) bekezdése értelmében a végrehajtást nem lehetett elrendelni. A végrehajtási lap kiállítását tehát az első fokú bíróság a Vht. 14. §-ának (1) bekezdése alapján helyesen tagadta meg. A megyei bíróság ezért a munkaügyi bíróság végzését a Vht. 114. §-ra hivatkozással, a Pp. 259. §-a, illetőleg a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helyben hagyta. (Baranya Megyei Bíróság 1. Mf. 20 530/1984. sz., BH 1986/2. szám 85.) 5. A dolgozó a munkaviszonyának megszüntetésére irányuló nyilatkozatát azon a címen, hogy az valódi akaratának nem felelt meg, az elévülési időn belül támadhatja meg [Mt. 2. §, 5.§ (1) bek., 26. §, 27. § (3) bek., 17/1977. (XII. 1.) MüM r. 7. §]. A felperes 1984. februárjától dolgozott az alperesnél. Az alperes egyik alapszervezetének a titkára volt. 1984. november 13-án az alperes titkárságának irodájában többek jelenlétében felmondta a munkaviszonyát. Kijelentette, hogy nem kíván az alperesnél tovább dolgozni. G. L.-nek arra a kérdésére, hogy a nyilatkozatát felmondásnak tekintse-e, a felperes megismételte, távozási szándékát fenntartja. Az alperes titkára 1984. november 16-án arról tájékoztatta, hogy saját felmondás alapján 14 hét felmondási idő elteltével, 1985. február 18-án szűnik meg a munkaviszonya, a felmondási idő alatt igényt tart a munkavégzésre. A felperes - miután a levél tartalmával megismerkedett - megtagadta annak átvételét. A levélre rávezette, hogy „Nem veszem tudomásul", és e nyilatkozatot keltezéssel aláírta. Az alperes ezt követően ugyanennek a levelének az eredeti és másolati példányát postai úton megküldte a felperesnek. A felperes a levél eredeti és másolati példányán az előbbi nyilatkozatát 1984. november 19-i kelettel megismételte, és azokat visszaküldte az alperesnek. Az alperes az 1985. február 7-i keltű levélben ismételten felhívta a felperes figyelmét, hogy munkaviszonya 1985. február 18-án megszűnik, ezért munkakönyvét és egyéb okmányait a munkaviszony megszűnésének napján vegye át, és legkésőbb 1985. február 15-ig gondoskodjon munkakörének átadásáról. A felperes 1985. február 11-én kérelmet nyújtott be az alperes munkaügyi döntőbizottságához. Ebben kérte munkaviszonyának helyreállítását. Arra hivatkozott, hogy 1984. december 7-től folyamatosan táppénzes betegállományban van, ezért felmondási védelem alatt áll. Az alperes közlését munkáltatói felmondásnak tekintette, amelyet éppen betegállománya miatt tartott jogszerűtlennek. A munkaügyi döntőbizottság a határozatával elutasította a felperes kérelmét. Tényként állapította meg, hogy a felperes 1984. november 13-án szóban felmondta a munkaviszonyát. A felmondás a munkáltatói jogkört gyakorló személy előtt történt, és a felperes nyilatkozatának megtételekor tanúk is jelen voltak. A felperes 1985. február 11-i keltű, munkaügyi vitát indító kérelme a 19/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 9. §-a alapján egyébként is elkésett. A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében a döntőbizottság határozatának megváltoztatását és munkaviszonyának helyreállítását kérte. Arra hivatkozott, hogy 1984. november 13-án nem mondta fel a munkaviszonyát. Ezért az 14