Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

Ami a II. rendű alperes fegyelmi vétségét illeti: kétségtelen, hogy a gázolaj és a 98-as oktánszámú benzin lefejtőcsonkjai közös aknában vannak, azonban mindegyiknek külön-külön árutáblája van, és ennek alapján ránézéssel megállapítható a csatlakozás helye. A II. rendű alperes már a fegyelmi meghallgatáskor elismerte, hogy a csonkra feléró'sített árutábla megnézése nélkül végezte a csatlakoztatást. Az sem volt vitás, hogy bár észlelte az általa elkövetett hibát, tehát az áru keveredését, a telephelyén ezt nem jelentette, a szükséges intézkedés megtételét elmulasztotta. Vétkességét nem menti, hogy a hiba elhárítását az I. rendű alperesre bízta. Az I. rendű alperes fegyelmi vétségét illetően külön kell kiemelni, hogy kötelezettségei teljesítését sorozatosan elmulasztotta. A benzin lefejtése közben ő volt, aki az árukeveredésről azonnal tudomást szerzett. Elsőrendű kötelessége lett volna a kiszolgálást azonnal megszüntetni, a gázolajkutat elzárni. Nem értesítette D. J. munkatársát és a műszak végén a váltótársait sem arról, hogy a gázolajtartályban árukeveredés miatt eladhatatlan áru van. A II. rendű alperesnek tett ígérete ellenére az árukeveredés tényét, az azonnali beavatkozás szükségességét a felperesnek sem jelentette be. Ennek következtében a töltőállomás az extrabenzinnel kevert gázolajból 383 litert adott el háztartási fűtőolajként. Az extrabenzinnek a háztartási olajtartályba történt engedésével beláthatatlan következményekkel járó közveszélyhelyzet keletkezett, ami kizárólag az alperesek kötelezettségszegésének tudható be. Ezzel súlyos fegyelmi vétséget követtek el. A veszélyhelyzet elhárítása minden állampolgárnak általában is kötelessége, az alpereseknek pedig munkaköri kötelessége volt. Fegyelmi vétségük súlyosságát fokozza, hogy mulasztásuk tudatos volt, és a létrehozott veszélyhelyzet elhárítása érdekében - bár annak következményeivel tisztában voltak - semmit sem tettek. Az a körülmény, hogy a következő műszak gondos vizsgálattal az általuk teremtett veszélyhelyzetet észlelhette volna, cselekményük súlyát nem érinti, javukra enyhítő körülményként nem vehető figyelembe. Erre figyelemmel pedig nem volt jogsértő a felperesnek a legsúlyosabb fegyelmi büntetést kiszabó elhatározása. A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja nem felel meg a jogszabályoknak. (M. törv. II. 10 094/1985. sz.,BH 1986/2. szám 80.) 148. Nem tekinthető aránytalanul súlyosnak az olyan dolgozóval szemben kiszabott, határozatlan időre szóló áthelyezés fegyelmi büntetés, akinek a magatartása a munkáltató szerv törvényes működésébe vetett bizalom megingatására alkalmas (Mt. 55., 56.§). A felperes az alperesnél, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság kirendeltségén általános csoportvezetőként dolgozott. Éveken át illetéktelenül foglalkozott a hatáskörébe nem tartozó nyugellátási ügyek intézésével. Az ügyfeleket részben a kirendeltségen, részben a saját lakásán fogadta, okmányokat, különböző igazolásokat vett át, amelyeket esetenként hosszabb ideig jogtalanul magánál tartott, és előfordult, hogy azt tulajdonosának később sem adta vissza. Az őt jóhiszeműen felkereső személyeket - alaptalanul - ügyük eredményes elintézésével, nyugellátásuk megállapításával hitegette. Előfordult olyan eset is, amikor tanácsára - bízva abban, hogy tanúkkal igazolt szolgálati ideje beszámítást nyert - az őt felkereső ügyfél a munkaviszonyát megszüntette, jóllehet nyugdíjjogosultságot nem szerzett. A fentiek miatt a fegyelmi jogkör gyakorlója a felperest az Mt. 55. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján áthelyezés fegyelmi büntetéssel sújtotta, és személyi alapbérét főelőadói munkakörben meghatározatlan időre 4800 forintban határozta meg. A fegyelmi határozat indokolása szerint a felperes méltatlanná vált a csoportvezetői beosztására. Súlyosító körülményként értékelte a fegyelmi jogkör gyakorlója, hogy a fel162