Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

fogyott. Az I. rendű felperes számítva arra, hogy a szenet a napokban kiszállítja, a központi fűtési rendszer víztelenítésével várt, s azt csak 1985. február 19-én végezte el. Másnap a tüzelő kiszállítása megtörtént. A rendszer meghibásodását és a vezetékek, illetve a radiátorok szétfagyását az I. rendű felperes 1985. február 21-én reggel észlelte. A vállalat a fagyási károkat kijavította, a javítási költség 27 520 forint volt. Az alperes munkáltató a meghibásodást a késedelmes és szakszerűtlen víztelenítésre vezette vissza. Emiatt a két gondnok ellen fegyelmi eljárást folytatott le, és a vállalat igazgatója az 1985. július 2-án hozott határozatában az I. rendű felperest, egy másik határozatban pedig a II. rendű felperest személyi alapbér csökkentése fegyelmi büntetésben részesítette, s hat hónapi idó'tartamra havi 500-500 forint alapbér-csökkentést állapított meg. A felperesek - mentesítésük érdekében - a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz fordultak. A döntőbizottság a határozatával a kérelmüket elutasította. A döntőbizottság határozata ellen a felperesek a munkaügyi bírósághoz fordultak keresettel. A döntőbizottság határozatának megváltoztatását és a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését kérték. A munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben megváltoztatta, és a felperesekkel szemben a munkabér-csökkentés időtartamát három hónapra mérsékelte. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletének a II. rendű felperes keresetét elutasító része ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 55. §-ának (1) bekezdése értelmében az a dolgozó követ el fegyelmi vétséget, aki a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegi. Az adott esetben ez a vétkes kötelezettségszegés a II. rendű felperes terhére nem állapítható meg. A munkajogi fegyelmi felelősség intézménye szorosan személyhez tapadó felelősségi forma. Ezért egységes munkaköri feladatok és munkakörök esetén is konkrétan és személyhez kötődően kell vizsgálni: ki, milyen kötelezettség megszegésében vétkes. Önmagában az a körülmény, hogy a felperesek azonos munkakörben voltak alkalmazva mint házastársak, azonos volt a munkahelyük és a gondnoki feladatkörük is, még nem ad alapot a fűtési tevékenység során elkövetett kötelezettségszegés egységes elbírálására. Ez egyetemleges felelősséget eredményezne, ami a fegyelmi jogban kizárt. A munkaügyi bíróság a per során nem vizsgálta, hogy a II. rendű felperesnél miben áll a fegyelmi vétség elkövetése, ezt milyen tények, adatok támasztják alá. A bíróság a víztelenítéssel kapcsolatos kötelezettséget s az itt elkövetett mulasztást mindkét felperesnél egységesen értelmezte. Sem konkrét kötelezettségeiket, sem a mulasztással összefüggő tényeket nem választotta külön. A felperesek az alperesi vállalat d.-i üdülőjének gondnoki teendőit valóban együttesen látták el, ezt támasztja alá a becsatolt munkaköri jegyzék is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az adott esetben, az 1985. február l-jét követő fűtési és kazánkezelési teendőkkel összefüggő kötelezettségeik is ilyen egységesek lettek volna. A munkaköri jegyzékben a fűtéssel kapcsolatos feladatokat a felperesek számára nem határozták meg. A korábbi évek gyakorlata szerint az alperes átmenetileg az I. rendű felperest bízta meg ezzel a feladattal, természetesen megfelelő munkamegosztás alapján, ilyenkor a II. rendű felperes végezte az I. rendű felperesre eső gondnoki teendőket is. Arra semmi adat nincs, hogy akár korábban, akár a jelen esetben a II. rendű felperes is kezelte volna a kazánokat. 1985. február l-jétől is kizárólag az I. rendű felperes végezte a fűtést, ő telefonált a szénhiány ügyében is, majd ő kezdte meg és végezte el a fűtési rendszer víztelenítését 1985. február 19-én. E peradatok alapján egyértelműen azt lehet megállapítani, hogy a II. rendű felpe143