Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

Mivel a 21/1984. (XII. 30.) ÁBMH rendelkezés 1985. április l-jétől a költségtérítés mértékét km-enként 3,80 forintról 4,50 forintra felemelte, a bíróság nem talált alapot a döntőbizottság határozatának megváltoztatására. A munkaügyi bíróság jogeró's ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Nem vitás tény, hogy a felperes engedélyezte az alperes számára a saját személygépkocsi költségtérítés mellett történő' használatát a körzeti orvosi munkafeladatok ellátására. Ez az engedély azonban nem minősült a saját személygépkocsi kötelező használatára vonatkozó utasításnak, és nem tekinthető alkalmazási feltételnek. Amikor a felperes a körzeti orvos részére engedélyezte a saját személygépkocsi hivatalos célú használatát, nem a használat kötelező voltát, hanem a használat rendszerességét ismerte el. A felperes a perbeli esetben a 6/1985. (Eü. K.) EüM utasítással módosított 22/1982. (Eü. K. 22.) EüM utasítás alapján járt el. Az utasítás 2.§-ának (1) bekezdése szerint a saját személygépkocsi folyamatos és rendszeres hivatalos célú használatáért a mellékletben meghatározott munkakörökben állapítható meg átalány. A (2) bekezdés értelmében az átalány mértékét a mindenkor hatályos központi jogszabály (közlemény) alapján a munkaügyi szabályzatban kell meghatározni. A központi jogszabály a jelen esetben a 33/1951. (I. 31.) MT rendelet 20. §-ának (3) bekezdése értelmében a 9501/ 1982. (Mü. K. 15.) ÁBMH közlemény. A 21/1984. (XII. 30.) ÁBMH rendelkezése nem az előbbiekben részletezett - a 9501/1982. (Mü. K. 15.) ÁBMH közleményben meghatározott - átalányösszegeket emelte fel, hanem önálló és új esetkört határozott meg. E rendelkezés a saját személygépkocsi használatátának alkalmazási feltételeként történő előírása esetére szabályozza az átalány mértékét. l.§-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a munkáltató a munkaviszonyra vonatkozó szabályban - munkaügyi szabályzatban - határozhatja meg azokat a munkaköröket, amelyeknél a személygépkocsi használata alkalmazási feltétel. Az így kijelölt munkakörben a dolgozó munkaszerződésben vállalja, hogy a CASCO-szerződéssel biztosított személygépkocsiját hivatali feladatainak ellátására rendszeresen használja. A 21/1984. (XII. 30.) ÁBMH rendelkezés l.§-ának (4) bekezdése a km határokat a 33/1951. (I. 31.) MT rendelet 20/A. §-ának (3) bekezdésében meghatározott mérték kétszeresére emelte fel, az 1. § (3) bekezdésében és a mellékletben a költségtérítés mértékét 4,50 Ft/km-ben határozta meg. A km határok és az átalány mértékének felemelését az indokolta, hogy a jogszabály által meghatározott esetben a saját személygépkocsi kötelező és rendszeres használatáról van szó. Mindebből következik, hogy a 21/1984. (XII. 30.) ÁBMH rendelkezés alapján akkor kerülhet sor a magasabb mértékű átalány fizetésére, ha a munkáltató a belső szabályzatban a munkakörre a saját személygépkocsi kötelező használatát alkalmazási feltételként előírja, és ebben a dolgozóval a munkaszerződés keretei között megállapodik. A perbeli esetben a felperes a belső szabályzatban egyáltalán nem rendelkezett arról, hogy mely munkakörök tartoznak a saját személygépkocsi kötelező használatára kijelölt munkakörök közé. Az alperessel nem állapodott meg a munkaszerződésben, hogy a saját személygépkocsi kötelező használata alkalmazási feltétel lenne. E kettős feltétel nélkül viszont az alperest nem illeti meg a 21/1984. (XII. 30.) ÁBMH rendelkezés szerint a magasabb térítési díj. Tévedett és ezáltal jogszabályt sértett a munkaügyi bíróság, amikor megállapította, hogy 1985. április l-jétől a költségtérítés mértéke 3,80 Ft/km helyett 4,50 Ft/km-re módosult. (M. törv. II. 10 145/ 1988. sz., BH1987/6. szám 220.) 123