Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

lékra való jogosultság feltételeinek az alperes munkavégzése megfelelt. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a havi 400 forintos területi pótlékot a személyi alapbér összegébe beszámította. (M. törv. I. 10 044/1988. sz., BH 1988/11. szám 421.) 108. Helyettesítési díj csak a távollevő dolgozó harminc napon túlmenő helyettesítése esetén illeti meg a munkakörét a távollétében ellátó havibéres dolgozót [17/1979. (XII. 1.) MüM r. 41. § (2)-(3) bek., MK 16. sz.]. A felperes raktárvezető-helyettesként dolgozott az alperesnél. Az alperes üzemvezetője 1986. október 15-től kezdődően írásban megbízta, hogy az eredeti munkakörének ellátása mellett helyettesítse a távol levő adminisztratív csoportvezetőt. A helyettesítés 1986. november 30-ig tartott, mivel ezt a munkakört 1986. december 1. és 1987. január 4-e között B. Gy.-né látta el. Ekkor B.-né munkaviszonya megszűnt, ezért a felperesnek a hónap hátralevő részében ismét helyettesítenie kellett. 1987. február 1-től a munkakört B. T.-né vette át. A helyettesítési megbízást az üzemvezető írásban február l-jével vonta vissza. Az alperes 1200 forint helyettesítési díjat fizetett a felperesnek, mégpedig az 1986. november 16-tól november 30-ig terjedő fél hónapi időtartamra. A felperes 1986. december és 1987. január hónapokra is igényelt helyettesítési díjat az alperestől azt állítva, hogy ténylegesen ez időszak alatt is helyettesített, és a helyettesítési megbízást is csak 1987. február 1-től vonták vissza. Az alperes elzárkózott a felperes kérésének teljesítése elől, ezért a felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult. A munkaügyi döntőbizottság elutasította a felperes kérelmét, ezért a felperes a döntőbizottság határozatának megváltoztatását és kérelmének teljesítését kérte a munkaügyi bíróságtól. A munkaügyi bíróság az ítéletében részben helyt adott a felperes keresetének. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2400 forintot 1987. január hónapra szóló helyettesítési díj címén. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A perben nem volt vitás, hogy a felperes havidíjas dolgozó. A 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 51. §-ának (3) bekezdése szerint a havidíjas dolgozónak helyettesítési díj akkor jár, ha egyfolytában harminc napon túl helyettesít. Azt a munkaügyi bíróság is tényként állapította meg, hogy a helyettesítendő munkakörbe 1986. december l-jétől B. Gy.-nét osztották be, ezért helyettesítésre ettől kezdve B.-né munkaviszonyának 1987. január 4-én történt megszűnéséig nem volt szükség. Ezt követően kellett ismét a felperesnek helyettesítenie, ez az újabb időtartam azonban már nemcsak hogy nem halada meg a 30 napot, de még el sem érte azt. Annak, hogy az alperes üzemvezetője a helyettesítésre adott megbízást írásban csak 1987. február l-jétől vonta vissza, azért nincs jelentősége, mert a 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 51.§-ának (2) bekezdése szerint csak a távollevő dolgozót lehet helyettesíteni, márpedig 1986. december 1. és 1987. január 4. között a helyettesítendő munkakör B.-nével történt betöltése folytán nem lehet szó távollevő dolgozóról. Ténylegesen tehát - a jogszabály rendelkezése folytán - ebben az időszakban a felperes nem lehetett helyettes. A helyettesi tevékenysége 1987. január 4-én újra kezdődött, de nem tartott 30 napot meghaladó időtartamig. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 16. számú állásfoglalása értelmében az egyes helyettesítési időszakokat az időtartam megállapítása céljából nem lehet összeadni, ha azok egymástól idobelileg elkülönülnek. A munkaügyi bíróság tehát jogszabálysértéssel állapított meg részére 1987. január hónapra helyettesítési díjat. (M. törv. I. 10 048/1988. sz., BH 1988/12. szám 464.) 120