Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

A rendelet 51.§-ának (3) bekezdésében írt rendelkezés szerint az időbéres (havidíjas) dolgozónak helyettesítési díj akkor jár, ha egyfolytában 30 napon túl helyettesít. Az idézett rendelkezés helyes értelmezése szerint a havidíjas (időbéres) dolgozót a helyettesítés első harminc napjára nem illeti meg helyettesítési díj. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a felperes javára 1982. június hónapra is elszámolta a helyettesítési díjat. (M. törv. I. 10 18011986. sz., BH 1987/3. szám 101.) 103. A munkáltató a dolgozó túlmunkáját csak jogszabály vagy a kollektív szerződés rendelkezése alapján díjazhatja átalány formájában. Az átalány megállapításának alapjául szolgáló körülmények megváltozása esetén az átalány módosításának van helve [1711979. (XII. 1.) MüM r. 29. §9]. A felperes 1983. április 16-tól 1985. április 12-ig állt az alperes alkalmazásában gépkocsivezető, majd kazánfűtő munkakörben. 1984 januárjától már kazánfűtőként dolgozott, és a besorolási alapbére mellett a fűtési szezonban havi 900 Ft, a szezonon kívüli időben havi 450 forint túlóraátalányt, továbbá havi 200 forint éjszakai pótlékátalányt kapott. 1984. november 1. napjától 1985. április 12-ig - a munkaviszonya megszüntetéséig a kazánfűtői feladatokat egyedül látta el, mert a váltó fűtőtársa az alperestől kilépett. A munkáltatóval történt előzetes szóbeli megállapodás alapján vállalta a túlmunka végzését, minthogy a vállalat nem tudott másik fűtőt alkalmazni. A többletfeladatok teljesítése ellenére a felperes túlmunkájának díjazása változatlan mértékű maradt. A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében az 1984. november 1-től 1985. április 12-ig terjedő időszakra a ténylegesen elvégzett túlmunka ellenértékének megfizetésére kérte kötelezni volt munkáltatóját. Előadta, hogy főnöke szóbeli kérésére végezte a többletfeladatokat, ami miatt a korábbi túlórák száma lényegesen megnövekedett. A munkaügyi döntőbizottság határozatával 1984. október hónapra 250 forint ki nem fizetett túlóraátalány megfizetésére kötelezte az alperest, a felperes ezt meghaladó igényét elutasította. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét. Az ítélete indokolásában hivatkozott a 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 29. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, amelyek szerint a túlmunka idejére a dolgozót rendszeres munkabére és ezen felül pótlék illeti meg. A (2) bekezdés akként rendelkezik, hogy a dolgozót az ugyanazon a napon teljesített túlmunka első két órájára 25°/0, a további két órára 50%, az ezt meghaladó időtartamra pedig 100% pótlék illeti meg. A jogszabály (3) bekezdése szerint a kollektív szerződés a túlmunka idejére járó munkabért és pótlékot vagy csak a túlmunka pótlékát magában foglaló átalányt állapíthat meg. A peradatok alapján megállapítható, hogy az alperes a kollektív szerződésben a túlmunka idejére járó munkabért és pótlékot vagy a túlmunka pótlékát magában foglaló átalányt nem állapította meg. A bemutatott munkalapok alapján azonban tény, hogy az elvégzett túlmunka után a jogszabályban meghatározott elszámolás mellett számított túlmunkadíj összege kevesebb, mint amennyit az alperes túlmunkapótlék-átalány formájában éves szinten a felperes részére kifizetett. Ezért a felperes keresetét mint alaptalant el kellett utasítani. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A periratokhoz csatolt - az alperes által a munkalapok adataiból kigyűjtött - túlóra-elszámolás eredményére tekintettel téves az ítéletnek az a megállapítása, hogy a 9 A 29. § (2) bekezdését utóbb módosította a 3/1986. (V. 6.) ME r. 113