Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

mén kapta. E megbízólevél szerint feladata volt a ládaüzemi munkabeosztás irányítása, ellenőrzése, a nyersanyag-szükségletek kielégítéséhez a járművek megrendelése, a bejövő anyagok, kimenő termékek forgalmának rögzítése, a fűrészesek és szegezők napi munkájának beosztása és ellenőrzése. A felperes túlóradíj megfizetése iránt munkaügyi vitát kezdeményezett. F. L. erdészeti és faüzemi ágazatvezető 1982 júniusában megbetegedett, mely időpontot követően a ládaüzem irányításával kapcsolatos valamennyi feladat ellátása a felperesre hárult, aki a megnövekedett munkaterhét rendszeresen többletmunkában tudta elvégezni. A ládaüzem 1983 februárjáig két műszakban üzemelt, és mindkét műszakot a felperes irányította. Ezt követően áttértek az egy műszakos munkarendre, de a felperesnek - előadása szerint - ezt követően is jelentős mértékű többletmunkát kellett végeznie. F. L. ágazatvezető 1983 márciusában felgyógyult és munkába állt, azonban más beosztásba került, ezért a ládaüzem irányításával kapcsolatos feladatokat ezt követően is kizárólag a felperes látta el. A felperes túlóradíj igényét 1982 augusztusától 1984 februárig terjedő időre érvényesítette, összesen 45 446 forint összegben. A szövetkezeti döntőbizottság a kérelmet elutasította. A döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A ládaüzemben végzett többletmunka anyagi elismerésével kapcsolatos igényének jogcímét vagylagosan helyettesítési díjként is megjelölte, módosított keresetében 78 015 forint helyettesítési díj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A munkaügyi bíróság az Ítéletével a szövetkezeti döntőbizottság határozatát megváltoztatta. Kötelezte az alperest, hogy helyettesítési díj címén fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 76 494 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította, ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes 1982. június 1-től 1984. május 31-ig terjedő időben jelentős többletmunkát végzett, amelynek ellenértékeként a helyettesítési díjat jogszerűen igényelte. A helyettesítési díj egyhavi összegét a bíróság a perbeli időszakra nézve egységesen 3477 forintban határozta meg oly módon, hogy F. L.-nek, valamint két faipari dolgozónak a perbeli időszakban elért összes jövedelmét vette alapul, kimunkálta ezek egy hónapra eső együttes átlagát, és az így kapott összeg 50%-át állapította meg a felperes javára. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkaügyi bíróság a Pp. 3. §-ának (1) bekezdésében előírt tényállás-felderítési kötelezettségét elmulasztotta, mert nem derítette fel a felperes által támasztott követelés jogcímének alapjául szolgáló körülményeket, nem vizsgálta kellő körültekintéssel, hogy a felperes által végzett többletmunka díjazásának jogszabályban írt feltételei mennyiben valósultak meg. A munkaviszonnyal összefüggő egyes kérdésekről szóló 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 28. §-ának (1) bekezdése szerint a kollektív szerződésben kell meghatározni, hogy a dolgozót a végzett túlmunka ellenértékeként mely esetekben illeti meg díjazás, illetve szabadidő. A (2) bekezdés rendelkezése értelmében nem jár a végzett túlmunkáért ellenérték - kivéve, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a vezető állású dolgozónak, valamint azoknak, akik munkaidejük beosztását, illetőleg felhasználását maguk határozzák meg. Ez utóbbiak körét a kollektív szerződésben kell meghatározni. A munkaügyi bíróság nem vizsgálta, hogy a perbeli időszakban hatályos alperesi munkaügyi szabályzat miként vonta meg azon dolgozók körét, akik a túlmunkáért díjazásban nem részesülhetnek, és hogy a felperes ebbe a körbe a munkaköre szerint beletartozott-e. E kérdés vizsgálata nem mellőzhető akkor sem, ha a felperes a követelését utóbb kizárólagosan helyettesítési díj címén érvényesítette. Az érvényesített követelésnek a 111