Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1979-1984 (Budapest, 1985)
Adott esetben azt a körülményt az alperes nem bizonyította, hogy a felperestől — akár képessége, akár képzettségének hiánya miatt — nem várható, hogy a megnövekedett vállalati feladatokat el tudja látni. Az alperes a tárgyaláson újabb felmondási okra, nevezetesen átszervezésre is hivatkozott, melynek során a szállításvezetői munkakört megszüntetik. Ennek bizonyítására csatolta a Népszabadságban és a „Nógrád" napilapban közzétett hirdetményeit. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalásának III. pontja értelmében azonban nincs helye olyan új felmondási ok bizonyításának, amelynek közlése a felmondásban nem történt meg. Erre ugyanis csak újabb munkáltatói felmondás alapján, illetőleg az ezzel kapcsolatos újabb munkaügyi vitában kerülhet sor. Jogszabálysértően járt el tehát a munkaügyi bíróság, amikor a felmondás hatályban tartását eredményező döntésekor a vállalati átszervezéseket is figyelembe vette. Tekintettel arra, hogy az alperes a munkaviszony megszüntetésével megsértette az Mt. 26. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést, valamint mert a felmondás a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 95. számú állásfoglalásában közzétett elveknek sem felel meg, a Legfelsőbb Bíróság a felmondást hatálytalanította. (M. törv. I. 10 256/1981 2. sz.) 90. Az Mt. 26. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében a munkáltató nincs elzárva attól, hogy a dolgozó munkaviszonyát alkalmatlanság címén mondja fel, az azonban, hogy a dolgozó valóban alkalmatlanná vált-e munkaviszonya további folytatására, a jogorvoslati szervek elbírálási körébe tartozó kérdés. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás nem alapos. A felmondás indokolása szerint a felperes lényegében azért nem folytathatja munkaviszonyát a munkáltatónál, mert az ismételten visszatérő áruhiányok olyan fegyelmezetlen munkavégzésével függnek össze, amely miatt őt fegyelmi büntetésben is részesíteni kellett és ezáltal az árukísérői munkakör további ellátására alkalmatlanná vált. Az adott perben a jogvita alapját az képezte, hogy az alperes felmondásának indokolása egyrészt megfelel-e a valóságnak, másrészt a közölt indok alapul szolgálhat-e a felperes munkaviszonyának megszüntetéséhez alkalmatlanság címén. Elöljáróban mutat rá a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy nem felel meg a valóságnak a felmondásnak az az indoka, hogy az alperes a felperest az áruhiánnyal összefüggő magatartása miatt sújtotta fegyelmi büntetéssel. A fegyelmi határozattal szankcionált magatartás messze nem függ össze a jelen per tárgyával. Ugyancsak valótlan a felmondásnak a felperes 1981. évi hiányaira vonatkozó indoka, miután — az alperes elismerése szerint is — ,,1981 viszonylatában kárt nem okozott". Kétségtelen, hogy a felperes 1980-ban több ízben — nem jelentős összegű — hiánnyal számolt el, amiért őt az alperes — az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel — a hiány megtérítésére kötelezte. A felmondásnak az e hiányokkal összefüggő indoka megfelel a valóságnak. Az Mt. 26. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében az alperes nem zárható el attól, hogy kizárólag erre figyelemmel mondja fel a felperes munkaviszonyát, az azonban, hogy a felperes az említett hiányok 100