Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

zettség megszerzésére irányultak [23/1974. (IX. 4.) MüM számú rendelet 10. §, 13. §]. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a felperest 1886 forint megfizetésére kötelezte, mert megállapította, hogy a peres felek között létrejött tanulmányi szerződés alapján az alperes 1500 forint tanulmányi segélyt és 386 forint helyi közlekedési díjat fizetett ki olyan támogatásként, amelyet a 23/1974. (IX. 4.) MüM számú rendelet kötelező támogatásként nem írt elő. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatával hatályon kívül helyezte az ítéletnek azt a rendelkezését, amellyel mentesítette a felperest az útiköltség valamint a szállásköltség visszafizetésének a kötelezettsége alól, és a munkaügyi bíróságot e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az alperes 7939 forint öszszegű útiköltség és 7233 forint szállásköltség térítést is folyósított. Ez utóbbi azonban a felperest a jogszabály alapján nem illette meg, a szállásköltséget tehát — az új eljárás során tisztázandó összegben — a felperes visszafizetni tartozik. A határozat szerint a 23/1974. (IX. 4.) MüM számú rendelet 13. §-ának (1) bekezdésében foglalt szempontok alapján azt is vizsgálni kell, hogy a felperes — az egy havi átlagkeresetére és az egy főre jutó jövedelem összegére figyelemmel — az utazási költséget milyen mértékben köteles visszafizetni. E körben a dolgozók jövedelmére vonatkozó adatok beszerzésével a tényállást ugyancsak fel kell tárni. A munkaügyi bíróság az új eljárás során hozott ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben megváltoztatta és a felperest 7233 forint összegű szállásköltség visszafizetésére kötelezte. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a szállásköltséget a felperes viszszafizetni köteles, az útiköltség-térítést azonban nem. A 23/1974. (IX. 4.) MüM számú rendelet 13. §-ának (2) bekezdésében foglaltak értelmében ugyanis a munkáltató egyéni elbírálás alapján, a kereseti, jövedelmi korlátokra tekintet nélkül is adhat útiköltség-térítést. Miután az alperes a jogszabály felhatalmazása alapján, kizárólagos jogkörében eljárva korábban már ennek az összegnek a kifizetése mellett döntött, annak visszakövetelésére nincs lehetősége. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A peres felek 1975. február 12-én tanulmányi szerződést kötöttek, amelyben a felperes arra kötelezte magát, hogy a Könnyűipari Műszaki Főiskola Ruhaipari Kar technológusi szakának levelező tagozatát elvégzi és az iskola befejezése után az alperesnél négy évig munkaviszonyban marad. Ezzel szemben az alperes vállalta, hogy tanévenként 27, a diplomaterv elkészítéséhez 33 munkanap tanulmányi szabadságot, s ezen felül a kötelező foglalkozásokon való részvételre 30 munkanapot biztosít átlagkereset térítéssel. Vállalta továbbá, hogy a kötelező foglalkozásokon, vizsgákon való részvételre, az utazással járó útiköltséget és szállásköltséget megtéríti és az egyéb költségek fedezéséhez tanulmányi segély folyósításával hozzájárul. Ezt a szerződést a felperes megszegte. Ehhez képest a Legfelsőbb Bíróságnak — a törvényességi óvás keretei között — abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperesnek milyen mértékű útiköltségtérítést kell az alperes részére visszafizetnie. 84