Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

megszüntetnie. Ezzel ellentétes álláspontja téves. (M. törv. II. 10 327/ 1976. sz.) 187. Ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály a jutalom fizetését nem teszi kötelezővé, annak megadása vagy megtagadása a munkáltató mérlegelésétől függ [9/1967. (X. 8.) MüM sz. rendelet l.§(3) bekezdése]. A felperes 1975. május 31. napjáig az alperes dolgozója volt. Ekkor — áthelyezéssel — a Járási Hivatalhoz került idegenforgalmi előadói beosztásba. A felperes 1976 márciusában panasszal fordult az alperes munkaügyi döntőbizottságához és az alperest arra kérte kötelezni, hogy az 1975. január 1. napjától május hó 31. napjáig terjedően időarányosan járó céljutalmának összegét fizesse meg. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította. A felperes keresete folytán eljáró munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek 1975. május hó 31. napjáig bezárólag járó 1975. évi cél jutalmat időarányosan fizesse ki. ítéletének indokolásában lényegében arra hivatkozott, hogy az áthelyett felperes — arra is figyelemmel, hogy annál az egységnél, ahol korábban dolgozott, a céljutalmat kifizették — a céljutalomból, illetve a külön jutalomból nem zárható ki. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az alperes költségvetési folyószámlás szerv. Ebből következően előirányzatainak elkészítésére és gazdálkodására — a külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel — a költségvetési szervekre vonatkozó általános rendelkezéseket kell alkalmazni. Az alperes a rendelkezésére álló pénzeszközökből ún. „Helyi Idegenforgalmi Fejlesztési Alap"-ot tartozik létesíteni, amely Alap pénzkészletének egy része a dolgozók jutalmazására fordítható. Kétségtelen, hogy az alperes a gazdálkodás hatékonyságának elősegítése érdekében a dolgozókat eredményjavuláson alapuló „külön" jutalomban is részesítheti. Ezt a jutalmat azonban — a társadalmi szervek képviselőinek meghallgatása, illetőleg véleményük figyelembevétele mellett — a hivatalvezető állapítja meg. Mivel a perben nem merült fel adat arra, hogy valamely munkaviszonyra vonatkozó szabály a szóban levő jutalom fizetését kötelezővé tette volna, annak megadása vagy megtagadása a munkáltató mérlegelésétől függött. Ezért e kérdésben — a 9/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 1. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján — munkaügyi vita nem volt indítható. A kifejtettekhez képest a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a munkaügyi döntőbizottság határozatát a Pp. 357. §-ának (1) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezi és a munkaügyi eljárást megszünteti. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a munkaügyi bíróság jogerős ítélete még jogi álláspontjának elfogadása esetén sem volna helytálló. Az ítélet ugyanis nem tartalmaz bírósági végrehajtásra alkalmas, határozott összegű marasztalást, holott az ilyen marasztalás a pénz fizetésére kötelező ítélet mellőzhetetlen követelménye. Ugyanakkor — a Pp. 217. §-ában foglaltak ellenére — a munkaügyi bíróság a kötelezettség teljesítésére nem szabott határidőt. 300