Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A felperes 1966 januárjától 1975 decemberéig az alperes alkalmazottja volt, munkaviszonya áthelyezéssel szűnt meg. Panaszában kérte az 1975 évre járó év végi részesedés kifizetését. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította. Indokolásában megállapította, hogy az alperes nem év végi részesedést fizetett a dolgozóknak, hanem az 1976. évi béralap és jutalomkeret terhére: jutalmat. A felperes keresetében kérte a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását és ebben a panaszában előadottakat fenntartotta. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a keresetnek helyt adott, a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 768 forint „munkabért". Indokolásában megállapította: a felperes munkaviszonya áthelyezéssel szűnt meg az alperesnél 1975 decemberében, így az 1975-ben végzett munkájával hozzájárult a fejlesztésre használt alap képzéséhez. Az érte járó elismerésből való kizárása, függetlenül attól, hogy milyen keret terhére történt a kifizetés, ellenkezik a munkajognak azzal az általános szabályával, hogy az elvégzett munkáért díjazás jár. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A peres iratokból megállapítható, hogy az alperesnek az 1975. évben nem állott rendelkezésére pénzügyi alap az év végi részesedés kifizetésére. Tekintettel azonban arra, hogy gazdálkodása nem volt veszteséges, indokolt volt az a törekvés, hogy az iparágon belüli feszültség elkerülése, valamint a dolgozók hatékonyabb munkára való ösztönzése érdekében tíz napi bérnek megfelelő jutalmat fizessen a munkaviszonyban álló dolgozóknak, akik viszont vállalták, hogy ezt az összeget az 1976. évben eredményesebb munkával „kigazdálkodj ák". Ilyen előzmények után az alperes felügyeleti szerveitől engedélyt kapott az 1976. évi „R"-alap terhére hat napi bérnek megfelelő összeg, valamint a vállalati szakszervezeti tanács határozata alapján az 1976. évi bértömeg terhére további négy napnak megfelelő összegű jutalom kifizetésére. Ebből tényként állapítható meg, hogy az alperes jutalmat fizetett ki 1976 márciusában az ekkor munkaviszonyban álló dolgozóinak. Miután a felperes munkaviszonya ekkor már nem állott fenn, ebből a jutalomból nem részesült. Ilyen tényállás mellett a felperes igénye tekintetében nem is indulhatott volna munkaügyi vita, mivel az annak tárgyát képező jutalom kifizetésének megtagadása az alperes vállalat igazgatójának mélegelési jogkörébe tartózik A 22/1972. (XII. 30.) MüM számú rendelettel módosított 9/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 1. §-ának (3) bekezdése értelmében ugyanis, ha a dolgozó valamely jogosultságát nem jogszabály biztosítja, hanem annak megadása az igazgató mérlegelési jogkörébe tartozik, emiatt munkaügyi vita nem indítható, kivéve, ha jogszabály megengedi. A munkaügyi döntőbizottság akkor járt volna el a jogszabályoknak megfelelően, ha a már hivatkozott rendelet 43. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően az eljárást megszünteti. Érdemi határozatával túllépte hatáskörét. A munkaügyi bíróságnak pedig a Pp. 357. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaügyi eljárás megszüntetése mellett a munkaügyi döntőbizottság határozatát hatályon kívül kellett volna helyeznie, és egyben a Pp. 158. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a pert 299